Az újszövetségi időkben nem volt szociális ellátórendszer. Ezért írta Jakab apostol: „tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban” (Jakab 1:27).

Ez lehet az a fajta szolgálat, amit már rég kerestél! Nem kell hozzá különleges képesítés, csupán annyi, hogy emlékezni tudj arra, milyen érzés „kihagyottnak” lenni, és hogy együtt tudj érezni annyira, hogy tegyél valamit ellene.

A következő szívbe markoló levelet egy megözvegyült hölgy írta, a címe: „Az özvegység története”. „Először zsibbadtság, aztán elfoglaltság. Milliónyi dolgot kell elintézni. A halotti anyakönyvi kivonattól kezdve végtelen sok iratot kell aláírni. Ott vannak a megértő barátok és a támogató rokonok. Valami mindig dolgot ad.

De aztán éjjel az ágy üres oldalát püfölöd fájdalmadban. Végül becsukod a szemed, kidobod a kukába a fogkeféjét és az ócska munkáscipőt is, amit egy nejlonszatyorban hazahoztál a kórházból. Kiüríted a szekrényt, és elajándékozod a dolgait. Ez hihetetlen szívfájdalom. Minden egyes ruhadarab valamilyen különleges helyre vagy eseményre emlékeztet. Elmúlt egy év; még mindig egyben vagy. Aztán beüt a mennykő! Barátaid valakinek a születésnapját ünneplik – mindenki a párjával. Téged nem vonnak be, mert „ötödik kerék” lennél. Egyes feleségek egyenesen fenyegetésnek tekintenek. Kérlek, ne feledkezzetek el rólunk! Ne tekintsetek plusz tehernek! Nyomorult helyzetbe kerültünk, és szükségünk van barátokra. Aláírás: az Elfelejtett.”

Gondolj bele, milyen sokat jelentene ma valakinek, ha kész lennél felkeresni azokat, akiken a társadalom oly sokszor keresztülnéz, akikről elfeledkezik.