Anne Wells írta: „A sógorom kinyitotta a nővérem fiókját, és kivett egy selyempapírba csomagolt holmit. Egy különleges selyemkombiné volt; az árcédula a csillagászati ​árával még mindig rajta volt. »Jan akkor vette ezt, amikor először voltunk New Yorkban… nyolc vagy kilenc évvel ezelőtt« – mondta. »Soha nem viselte; egy különleges alkalomra tartogatta. Nos, azt hiszem, most jött el ez az alkalom.« A kombinét az ágyra tette a többi ruhához, melyeket előkészítettünk – a temetkezési vállalkozó számára. Aztán felém fordult: »Soha ne tartogass semmit különleges alkalomra! Minden nap, amit megélsz, különleges alkalom!«” Ezek a szavak megváltoztatták Anne Wells életét. Cikkét így folytatta: „Már nem tartogatok semmit. Most használjuk a jobbik porcelánunkat… minden különleges alkalomra – például amikor sikerül fogynunk pár kilót, amikor megszüntetjük a mosogatónál a dugulást, vagy amikor kinyílik az első kamélia. A »majd valamikor« és a »majd egy napon« hiába küzdenek azért, hogy a szótáramban maradjanak. Ha érdemes valamit látni, hallani vagy megtenni, akkor most akarom látni, hallani és tenni. Nagyon igyekszem nem halogatni, visszatartani vagy tartogatni bármit, ami nevetést és fényt adna az életünkhöz. És minden reggel, amikor kinyitom a szemem, elmondom magamnak, hogy ez egy különleges alkalom.”

Elgondolkodtató, nem igaz? Arra ösztönöz, hogy minden napból kifacsarjuk az öröm utolsó cseppjét is, kiszabaduljunk a halogatás ragacsából, mely azt suttogja: „Később is meg tudod csinálni.”

Légy bölcs! Bocsásd meg azt a sértést, mondd el annak az embernek, hogy szereted, menj el arra az utazásra, folytasd a félbehagyott tanulmányaidat!

Határozd el ma, hogy megteszed azt a dolgot, amelyet elodáztál.