„Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai." (Róm 8,14)

4 éve történt, mikor eldöntöttem, hogy böjtben a Bibliaolvasó Kalauz által ajánlott igeszakaszokon felül fejezetenként, értelmi egységenként egy-egy Bibliai könyvet elolvasok. Ebből pedig az következett, hogy ez egy „megszokássá" vált a mindennapjaimban. Nem véletlen az a felismerés, miszerint, ha valaki 3-4 héten keresztül tesz valamit, az megszokott dologgá válik az életében.

Nagy próbája, ha úgy tetszik vizsgája ez a nyomorúságos időszak életünknek! Nemcsak az életünknek, hanem hitünknek, a családoknak, a kapcsolatainknak. Amikor pedig egy pillanatra is elbizonytalanodik az ember, akkor „berobban" Isten Igéje az életébe! „Akiket pedig az Isten Lelke vezérel…" Feltehetnénk a kérdést: vannak, akiket nem az Isten Lelke vezérel? Biztosan tudnánk sorolni neveket, akik a közvetlen környezetünkben így élnek.

Azonban ez most nem hozzájuk szól. Ez az Ige ma engem akar megszólítani! Nekem szól, személyesen. Ki vagyok én? Milyen lelkület vezérel engem? Felülök-e arra a gyűlölködő „vonatra", amely mindenkit hibáztat a mostani kialakult helyzetért? Engem mindig az Isten Lelke vezérelt?   Vagy tudok én is önvizsgálatot tartani! Hiszen mi az Isten küldöttei vagyunk, akiknek hirdetni kell azt, amink van! Ez pedig az evangélium! Krisztus meghalt a bűneinkért!

Álljon itt, bejegyzésként e szakasz utolsó mondata: „Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk" (Róm 8,17) (Kacsora Szabolcs, Magyaratád)

Vannak pillanatok, amikor a dolgok hirtelen leegyszerűsödnek, letisztulnak bennünk. Amikor világossá válik, mi a fontos, ki a fontos, hogyan is kellene élni. Milyen jó lenne, ha ehhez nem kellene egy autóbaleset, egy szörnyű diagnózis, valamilyen tragédia. (Bölcskei Gusztáv)