„Ha valakire fogság vár fogságra jut, ha valakinek kard által kell meghalnia, kard által hal meg. Itt van szükség a szentek állhatatosságára és hitére." (Jelenések 13,10)

Nem egyszerű olvasmány a Jelenések könyve, még a hitben járatos embernek sem. Tele van különösebbnél különösebb teremtményekkel és jelenségekkel. A tízszarvú és hétfejű vadállat megjelenését követően ebben az egy mondatban János mintha összegezné a látottakra, megélt szörnyűségekre, válaszként szükségképpen adandó emberi magatartást. Bár messzinek és valótlannak tűnnek sokesetben az apostol látomásai, ha a világ szörnyűségeire gondolunk hamar közelivé és megfoghatóvá válnak. A gonoszság mindenféle és fajta formája veszi körül életünket, igen még a keresztyén ember életét is. Számtalan vihar tépázza sokszor törékeny hitünket. Nem rózsaszín álom, és nem is a képzeleteink, vágyaink valós mása az életünk. Ez vitathatatlan. Azt hiszem János sem üldöztetésre és veszélyre vágyott, Jézus szeretett tanítványaként. Ő nemcsak kimondja, hogy ami ránk méretett azzal kell élnünk. Nem csak üres szavak a szájából, hogy mindenkinek a saját keresztjét kell cipelnie, olyan nehezet, amilyen személyre szabva adatott. Megélte, átélte és túlélte! Ezalatt pedig nem azt értem, hogy életben maradt, hanem azt, hogy az ő hite mindezek után megmaradt. De ahhoz, hogy ez így legyen szüksége volt a hitére, és a hitében való állhatatosságra. Addig könnyű hinni Krisztusban és az Ő végtelen hatalmában, amíg nem találjuk magunkat egy próbatétel kellős közepén. Azt mondja az ige, ITT van szükség az állhatatosságra. A nehézségben, a betegségben, a gyászban, a fájdalomban. Megy ez nekünk? Talán te is érezted már úgy, hogy nem... Mert feladni reményt, kitartást szinte mindig könnyebb, mint kitartani. Mégis az az evangélium mára, hogy Krisztus segítségével igenis: Megy ez nekünk! (Birikiné Király Dalma, Jánd)

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." (Filippi 4,13)