A nagy gazdasági világválság idején az amerikai lakosság 25 százaléka lett munkanélküli. A megtakarítási számlák elvesztek a bankcsődök miatt, a gazdák elveszítették földjüket a lefoglalások miatt, és az embereknek az is gondot okozott, hogy előteremtsék a betevő falatot családjuk számára. Ebben a sötét időszakban Franklin Delano Roosevelt a következő szavakkal szólította meg a nemzetet: „Hadd fejezzem ki szilárd meggyőződésemet, hogy az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az maga a félelem – a névtelen, megmagyarázhatatlan, indokolatlan rettegés, amely megbénítja abbéli erőfeszítéseinket, hogy visszavonulás helyett előrenyomuljunk.”

A legtöbb ember nem tudta, hogy az elnök maga is átélt sötét órákat, melyek során megbénította a félelem. Roosevelt kiváltságos család gyermekeként született, tanulmányait Európában, majd a Harvardon és a Columbia Egyetem jogi karán folytatta. Ám harminckilenc évesen deréktól lefelé megbénult. Állapota miatt rendkívüli félelem alakult ki benne: rettegett attól, hogy tűz esetén fogyatékossága miatt nem tudna menekülni. Idővel azonban legyőzte félelmét, visszanyerte keze használatát, sőt, a merevítők segítségével megtanult újra járni. Ismét politikai színtérre lépett: félelmet nem ismerve kampányolt, hogy New York kormányzója lehessen, amit el is ért 1929-ben. Később Amerika egyik legnagyszerűbb elnöke lett, és a második világháborúban győzelemre vezette a nemzetet.

Emlékirataiban Roosevelt visszagondolt arra, hogy amikor Istenhez fordult segítségért, bátorságért és útmutatásért, meg is kapta ezeket. Te félsz ma valamitől? Ha igen, állj rá erre az ígéretre: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?”