A Kansas állambeli Hiawatha település temetőjében több nagy síremlék található, melyeket John Milburn Davis állíttatott. Davis alacsony bérezésű segédmunkásként kezdte, de jelentős vagyont sikerült gyűjtenie. Közben viszont nem sok barátot szerzett. A felesége családjához sem állt közel, mivel azok úgy gondolták, hogy lányuk rangon alul ment férjhez. Keserűségében megfogadta, hogy egy fillért sem hagy rájuk. Amikor felesége meghalt, Davis egy szoborcsoportot állíttatott, melyen ő és felesége egy kanapé két sarkában ülnek, a lehető legtávolabb egymástól. Annyira meg volt elégedve az alkotással, hogy egy másik emlékművet is tervezett, melyen a felesége térdelve épp az ő sírjára helyez egy koszorút. Aztán újabb megbízást adott a szobrásznak: legyenek szárnyai az asszonynak. Újabb és újabb ötletek követték egymást, végül negyedmillió dollárt költött a feleségének és önmagának állított emlékművekre. Amikor arra kérték, hogy adakozzon a helyi kórház javára vagy egy gyermekuszoda építésére stb., a fösvény öreg azt mondta: „Miért, ez a város mit tett valaha értem?”

Davis az élete során összegyűjtött vagyonát a szobraira költötte, és kilencvenkét évesen a dologház magányos, komor arcú lakójaként halt meg. Mi történt a szobraival? Lassacskán mindegyik belesüllyed a kansasi talajba, az időjárás, a vandalizmus és a feledés áldozatává válik.

Van bizonyos költői igazságszolgáltatás abban, hogy a rosszindulat és az énközpontú élet ezen emlékművei néhány éven belül mind eltűnnek. Egyébként Davis temetésén csak egy ember vett részt: Horace England, a sírköves!

Ne hagyd, hogy veled is ez történjen! Élj úgy, hogy Isten használni tudjon!