Nem feltétlenül rossz, ha odafigyelünk önmagunkra, ha ez lelki növekedéshez vezet. Vannak azonban, akik tévesen azt feltételezik, hogy ez egy bibliai parancs. Végtére is nem azt mondta Isten, hogy vizsgáljuk meg önmagunkat?

Ezt szem előtt tartva tépelődni kezdünk: „Megütöm a mércét lelkileg? Megbántam igazán a bűneimet? Eleget imádkozom? Vajon Isten elégedett velem?” Az igazság az, hogy önmagunkra koncentrálva könnyen elcsüggedhetünk, és úgy érezhetjük, vereséget szenvedtünk.

Nézzük csak meg, mit mondott Isten valójában! A Szentírás csak kétszer említi az önvizsgálatot, és egyik helyen sem az önmarcangolásra tanít.

Az egyik esetben Pál azért intette meg a korinthusiakat, mert eltűrtek a gyülekezetben egy súlyos bűnt. Egy férfi viszonyt folytatott mostohaanyjával, és ez látszólag senkit sem zavart. Mivel „nem tértek meg abból a tisztátalanságból, paráznaságból és kicsapongásból, amelyet elkövettek” (2Korinthus 12:21), Pál ezt írta: „Önmagatokat tegyétek próbára, hogy hitben jártok-e! Önmagatokat vizsgáljátok meg!”

 A másik esetben a korinthusiak úrvacsora alatti viselkedését igazította helyre Pál.

Mivel néhányan részegre itták magukat az úrvacsorai borból, azt mondta: „Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból” (1Korinthus 11:28). Pál nem azt javasolja, hogy megszállottan a hibákra fókuszálj, hanem arra buzdít, hogy inkább arra a felszabadító igazságra figyelj, hogy Jézus megfizette minden bűnöd árát – a múltbeliekét, a jelenben elkövetettekét és jövőbeliekét is.

A Biblia azt mondja: „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére” (Zsidók 12:2). A növekedés, az öröm és a győzelem abban rejlik, hogy felhagyunk az egészségtelen önmarcangolással, és figyelmünket Krisztusra összpontosítjuk!