Dicsőítsd Istent!

Dávid ezt írta zsoltárában: „Áldom az Urat mindenkor, állandóan őt dicséri szám. Az Úrral dicsekszik lelkem. Hallják ezt az alázatosak, és örülnek. Hirdessétek velem az Úr nagyságát, magasztaljuk együtt az ő nevét!” (Zsoltárok 34:2–4).

Figyelj meg három dolgot ebben a szentírási szakaszban:

• A dicsőítés tudatos elhatározásból származik. „Áldom az Urat mindenkor, állandóan őt dicséri szám.” Ez nem ösztönös cselekvés; ez döntés, amelyet az érzéseitől függetlenül hoz meg. A „hallelujah” szó héberül egy felszólító módú kifejezés: „Dicsőítsétek Jahvét!” Ez az imádat kifejezése, de egyben parancs is arra, hogy elkezdjük dicsőíteni az Urat.
  
• A dicsőítés felizzítja az érzelmeket.

„Az Úrral dicsekszik lelkem [az érzelmeim]” (3. vers). Dávid először azért dicsérte az Urat, mert megparancsolta önmagának. Másodszor már azért dicsőítette, mert így akarta. Ez a dolgok rendje. Ha változtatni akarsz az érzéseiden – változtass azon, mire figyelsz! A zsoltár végén Dávid így énekel: „Az Úr megváltja szolgái életét, és nem kell bűnhődnie senkinek, aki hozzá menekül” (Zsoltárok 34:23).

• A dicsőítés másokra is átragad.

„Hirdessétek velem az Úr nagyságát, magasztaljuk együtt az ő nevét!” (4. vers). A dicsőítés ragályos; megváltoztatja a légkört körülöttünk. Amikor összejövünk Istent dicsőíteni, az illendőség átadja helyét az örömnek, és azon vesszük észre magunkat, hogy az öröm olyan birodalmába kerültünk, amelyet eddig nem ismertünk. A dicsőítésnek pedig számos formája van. A 150. zsoltár kilenc különböző módot vázol fel: beszéddel, kiáltással, énekkel, hangszeres zenével, tapssal vagy felemelt kezekkel, állva, térdelve vagy akár táncolva.