I. Mit jelentenek: test, lélek és szellem?

Eberhard Jüngel, “Halál” című könyvében rámutat annak szükségességére, hogy a kereszténységet újra szabaddá kell tenni Plátón halálról való ideáitól. Bárhová tekintünk ugyanis, a bibliai fogalmakat plátóniasan értik.

Egy komoly küzdelemről van szó tehát, hogy a bibliai kifejezéseket újra úgy lássuk, ahogy azokat a Biblia szerzői értették. Hosszú évszázadokon át újra Platón szemüvegén keresztül nézték a Pál által használt és Pál által új értelmet kapott görög szavakat. Az értelmezésnek ez a visszafejlődése egy olyan hatalmas befolyást gyakorolt, hogy csaknem ez lett az egyetlen és egyedül elismert tan az ember természete felől. Bibliakommentárokba és az általánosan használt bibliafordításokba betört a keresztények halálról és örökéletről szóló tanításának plátónizáltsága, és ez oly erős mértékben történt, hogy azt, aki ma a feltámadás eredeti üzenetéhez visszatér, gyakran az evangéliumtól való elhajlással vádolják. Sehol nem történik ez oly nagy nyomatékkal, mint a “lélek halhatatlanságának” kérdésében. Örvendetes módon szaporodnak azonban azok a hírnökök, akik az ember egységének és feltámadásának bibliai tanát újra a gyertyatartóba helyezik.

Itt most különösen a témánkhoz szóló bibliai fogalmak megvilágosításával akarunk foglalkozni. Kezdjük Cullmann professzorrall: “Ez elvezet bennünket az emberről való fogalomhoz, ahhoz, amít anthropológiának, embertannak neveznek. Az új-testamentumi anthropológia nem a göröghöz, hanem a zsidóhoz zárkózik fel. 383. oldal Ezekre a fogalmakra: test, lélek, szellem – hogy csak ezeket nevezzük meg – az Új-Szövetség ugyanazokat a szavakat használja, mint amiket a görög filozófusok, de számukra azok valami egészen mást jelentenek, mi pedig helytelenül értjük az Új-Testamentumot, ha azt a görög értelemben magyarázzuk. Sok félreértés adódik ebből.”

Mit ért a Biblia test, lélek és szellem alatt?

A Biblia nem veti meg az emberi testet, hanem egy isteni adományt lát abban. A test is meg lesz váltva (Róm. 8,23.). Sok keresztény beszél – téves módon – egy halandó testről és egy halhatatlan lélekről. A testnek a megvetése újból és újból az ellenkezőjébe csapott át, t.i. az emberi szenvedélyek szolgaságába. “Gyakran teljesen félreértik Pál felhívását: ’Szánjátok oda a ti testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul’. (Róm. 12,1.). Azt gondolják, hogy Pál buzgóságnak tartaná, ha az ember az egészségét eltékozolná, vagy a testét ’megölné’. Az ’áldozatra való odaszánásnak’ itt egészen más jelentése van. Az áldozatnak hibátlannak kellett lenni: beteg, béna vagy hibás állatokat nem volt szabad áldozni. A test áldozatra szánásának jelentése tehát: a lehető legjobb állapotba helyezni azt, hogy méltó és képes legyen, hogy az Istenségnek lakásul és eszközül szolgáljon. Egy holtfáradt test, egy felkorbácsolt idegrendszer nem szolgáltat alapot a Lélek működésének. Pál felelősnek tartja olvasóit azért, hogy – amennyiben hatalmukban áll – testüket erőben és egészségben tartsák. Számára a tévtanításnak egy kézzelfogható gyümölcse az, ha az ember ’nem kíméli meg a testét’ (Kol. 2,23.). Ez érvényes arra, hogy a kívánt mértékű táplálkozással és bőjtöléssel, alvással és virrasztással, munkával és szabadidővel, mozgással és pihenéssel, – amelyeknek mértékét a maga számára mindenkinek ismernie kell –, testét az ember olyan magas képességűvé tegye, amilyenre csak lehet. Jézus figyelmeztet a testnek a 384. oldal megterhelése ellen, különösen egy túlzott mértékü napi étkezés által (Luk. 21,34.), ami által a szellemi frissesség is bénítva van.”

A megváltás nem abban áll, hogy megvetjük a testet, hanem hogy a Szent Lélek ereje által győzzünk a bűn felett, és a test Isten kegyelmének eszközévé váljon. Épp ezért nem közömbös, hogy Istennek ezt az ajándékát a szükséges gondoskodás által gyarapítjuk, vagy pedig a testet megrontjuk, amennyiben a bűn eszközévé tesszük azt. “Nem tudjátok, hogy ti az Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Isten temploma szent, ezek vagytok ti.” (I. Kor. 3,16-17.). Ezért mondja magáról az apostol: “Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos, hanem megsanyargatom testemet, és szolgává teszem, hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.” (I. Kor. 9,26-27.). A mindennapi jelentéktelen dolgok is Isten dicsőségére kell hogy szolgáljanak. “Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére műveljetek.” (I. Kor. 10,31.). A megszentelődés magába foglalja az egész embert.

A jónak bizonyult bibliatanár, Ferdinand Pieringer³, a missziósegédek tanfolyamában a következő magyarázatot adta arról, amit a Szentírás testnek jelöl meg:

“A test az ember külső exisztenciája, az, amit Isten a föld anyagából formált (I. Móz. 2,7.), az egész organizmus – összes működésre rendelt részeivel együtt – tehát a különböző életfunkciók hordozója. A test a személyiség hordozója. A Szentírásban sehol sem találjuk a test alacsonyabbrendűségét.

A test (héberül bazár) mindenekelőtt az ember külső létezésének az anyaga (pl. I. Móz. 2,21.). De I. Móz. 385. oldal 6,3-ban a test (bazár) már erkölcsi jelentéssel bír, és már nem csak a természetes külsőséget, vagyis az ember testi létét érti, hanem a bűn által istenellenessé vált testiességét. ’Ne maradjon az én Lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test.’ (Ez azt jelenti, hogy a testiesség hatalmába kerültek, és képtelenek, hogy Isten Lelkétől vezetni hagyják magukat.) Az egész Szentíráson át azonban világosan meg lehet különböztetni, hol jelenti a “test” szó a test anyagát, vagy pedig az istentelen, szenvedélyes ösztönöket, istenellenes kívánságokat és törekvéseket, amelyek a testben foglalnak helyet. (A görög szarx szót az Új-Testamentum majdnem mindig ebben az értelemben használja.) Róm. 6,6. a ’bűn testéről’ beszél. Kol. 2,11: ’Levetkőzvén az érzéki bűnök testét’ – azaz a testtől uralt testiességet. Róm. 7,18: ’Nem lakik én bennem, azaz a testemben jó’. A 14. vers: ’De én testi vagyok, a bűn alá rekesztve’. Pál így nevezi meg a bűnt a 23. versben: ’látok egy másik törvényt az én tagjaimban’. Ezek azok a hajtóösztönök, amelyek a test összes részeiben működnek, és ez az erő (törvény) ellenkezik (viaskodik) az elmém törvényével (a görög nouz szót itt ’tudat’ szóval kellene fordítani). És ezt az utóbbi törvényt a 14. versben lelki törvénynek nevezi, a 22. versben pedig a belső ember szerinti Isten-törvényének. Róm.7,24: ’megszabadulni a halálnak testéből’, t.i. a bűn uralma alatt álló testtől, ami a bűn miatt a halál hatalmába kerül.”

Örvendetes módon – belátta az orvostudomány, hogy az emberben nem csak a testet lehet ápolni, hanem a testi, lelki és szellemi működések között egy igen szoros összefüggés van. “Pszichoszomatika” a test és a lélek közötti kapcsolatokról való tan. Szoma a test görög szava, ami a héber bazár szónak felel meg. Ha az ember egészséges akar lenni, akkor az organizmus összes részeinek harmónikusan együtt kell működni. Ez magába foglalja azt, 386. oldal hogy minden rész képes legyen feladatát teljesen betölteni. Mindenütt, ahol ez az egység nem működik, és a harmónikus együttműködés zavart, ott betegség áll fenn. Ez a betegség gyakran abban áll, hogy az egyik rész uralmat kezd gyakorolni az összes felett, vagy pedig valamelyik rész hiányosan látja el a munkáját. Ilyenkor a megkövetelt egyensúly mindig meg van zavarva. Mindannyian tudjuk, hogy egy súlyos beteg szív, vagy egy félelem és kétség uralta benső élet, vagy az agy működésének felmondása miatt, kárt szenved az egész ember.

Érdekesek azok a szavak, amiket a Biblia arra használ, amit mi a “lélek” szó alatt értünk. Az Ó-Testamentumban erre a héber nefes szót találjuk, amely a nafas igéből van levezetve. II. Móz. 23,12. II. Móz. 31,17. és II. Sám.16,14-ben a nefes így van fordítva: nyugvás, megnyugvás, megpihenés, felüdülés. Ami a nefes szónak lefordítva a legjobban megfelelne, az a “fellélegzés” szó volna.

“A nefes szó, magára a személy megjelölésére az ember teremtésének leírásában van legjobban illusztrálva. A héberből való fordításban így hangzik a vers: ’És formálta az Úr Isten az embert a földnek porából és lehelte az ő orrába az életnek leheletét. Igy lett az ember élő lélekké.’ (I. Móz. 2,7.). Mivel minden egyes személy az életnek egy meghatározott egysége, így az egyes személyek egyedüliségének a gondolata a héber nefes szóval szinte alá van húzva. És mivel az élet látható bizonyítéka a lélegzet és a légzés, könnyű megérteni, hogyan lett a nefes szó az emberre, mint élőlényre alkalmazva. Tehát az említett szöveg ilyennemű fordítása a héber szónak az igazi visszaadása.

A nefes szót állatokra is használják, és helyes módon gyakran ’teremtmény’ szóval van fordítva. Mivel az állatok az élet bizonyítékaként lélegeznek, a héber 387. oldal szónak ez az alkalmazása helyesnek látszik. I. Móz. 1-ben az állatok ténylegesen nefes chajah-nak, élő állatoknak vannak nevezve.

Az alapgondolat, amely szerint nefes maga az egész lény, nem pedig csak annak egyik része, a nefes különböző alkalmazásából beigazolódva látszik. Ez az alapelv a szokásos bibliafordításokban a nefes szó nyelvi sajátosságának a használatából ered. Használják személyes névmásokra, pl. ’én lelkem’, ’én’, ’engem’, ’a te lelked’, ’téged’ stb.

A leg!öbb íráshelyen, ahol a nefes szó előfordul, helyesen fordítható a ’személy’, ’egyén’, ’élet’ vagy pedig a megfelelő személyes névmás által.

Szintén jelentős számú íráshely van a Bibliában, ahol a nefes, a bensőre mutat rá, ha a nefes szó alatt az érzelem, a szív, az érzeteknek, az akaratnak stb. székhelyét értjük.”⁴

Egy néhány példát adunk meg, hogy a nefes szót hogyan fordítják a Bibliában: “élő állatok” (I. Móz. 1,20.); “kilehelték lelküket” (Jer.sir. 2,12.); “Életét halálra adta” (Ésa.53,12.); “halálra keresnek” (I. Kir. 19,10.); “engem” (Zsolt. 1l9,75.); “amely lélek vétkezik, annak kell meghalni” (Ezék. 18,4. 20.); “aki megölt valakit” (IV. Móz. 31,19.); “életével nem gondolt” (Bír. 9,17.); “féltettük a mi életünket” (Józs. 9,24.); “Az Úr nem hagyja éhezni az igaznak lelkét” (Péld. 10,3.); “megfáradt ember” (Péld. 25,25.); “jóllakott ember”, “éhes ember” (Péld. 27,7.); “az én lelkem soha meg nem fertőztetett tisztátalan hússal” (Ezék. 4,14.); “végy erőt, én lelkem” (Bír. 5,21.); “keseredett szívűeknek” (Jób 3,20.); “barom” (III. Móz. 24,18.); “nép” (I. Móz. 14,21.); “kívánság” (Zsolt. 27,12.); “bosszú” (II. Móz. 15,9.); “hulla” (Agg. 2,13.); “lehelete meggyújtja a holt szenet” (Jób 41,21.).

Ugyanannál a szónál tehát az elképzelések megdöbbentő 388. oldal sokféleségével találkozunk. A legmesszebbmenőkig sem lehetne egy halhatatlan lélekre gondolni, amely a testtől függetlenül egy önálló létezést folytatna. A héber nefes szó görög megfelelője psziché.

. Ezt a szót néhány helyen lélek vagy lelkek szavakkal adják vissza; így pl. Máté 10,28. 11,29. 12,18. Néha embereket jelent: “hetvenöt lélekből álló nemzetség” (Apcs. 7,14.); “lélekszám szerint 276-an voltak” (Apcs. 27,37.); “nyolc lélek tartatott meg víz által” (I. Pét. 3,20.). Más helyeken psziché egyszerűen egy személyes névmás értelmét kapja: “a ti lelketekért” mondhatnánk egyszerűen: “értetek” (II. Kor. 12,15.). A lélek tud “gyümölcs után kívánkozni” (Jel. l8,14.); “élet”, melyet meg lehet találni, de el is lehet veszíteni (Máté 10,39.); “halálra keresték a gyermeket” (Máté 2,20.); “engem is halálra keresnek” (Róm. 11,3.); “élő lélek” = Ádám (I. Kor. 15,45.); “teremtett állat, amely meghalt a tengerben” (Jel. 8,9.).

A psziché szó semmit sem tartalmaz, amiről egy öntudatos, a testtől elkülönült egységre lehetne következtetni. Úgy ahogy a héber nefes szó egyszerűen az embert – bensője szerint – jelöli meg (mint gondolkozás, érzés, akarás, érzékelés, kívánás stb.) ugyanúgy használja az Új-Testamentum a görög psziché szót az emberre, a maga természetes tudásában és értelmében.”⁵

Az idegen nyelvű bibliafordításokban, különösképpen a német nyelvben, sok esetben a szellem szót használják ott, ahol a magyar lelket fordít. Így tehát azokban az országokban több vallási közösség nem a léleknek, hanem a szellemnek nyilvánít halhatatlanságot. Sok magyar nyelvű vallásos könyvben is elterjedt ma már a lélek helyett a szellem szó használata. A német fordításokban pl. Jézus a kereszten nem a “lelkét”, hanem a “szellemét” ajánlja Isten kezébe (Luk. 23,46.), és István is halála 389. oldal közeledtekor nem azt kérte Istentől, hogy “vedd magadhoz az én lelkemet” hanem: “az én szellememet” (Apcs. 7,59.). A 31. Zsolt. 6. versében szintén ez a helyzet.

Tehát azelőtt a kérdés előtt állunk, hogy mit ért a Biblia a szellem szó alatt. Magyarban ez a kifejezés semmiféleképpen sem helyes, mert a közhasználatban észt és észbeli tehetséget fejez ki. A Szent Lélek alatt pl. “Isten értelmét” kellene értenünk, az pedig teljesen lehetetlen. Gyarmati Béla így fejtegeti: “Leghelyesebb megmaradni a lélek kifejezés mellett, mert a Szentírás egyes verseinek összefüggéseiből, a logikus értelmezésből, minden esetben pontosan következtethetünk a körülírással kifejezhető valódi értelemre. Néhány példával szeretnénk ezen állítást megvilágítani: Gal. 5,22-ben olvashatunk a ’Lélek gyümölcséről’. Természetes, hogy a Szent Lelket kell alatta értenünk. Zsid. 1,14-ben ’szolgáló lelkekről’ van szó; a 13. verssel való összefüggés azonban meggyőz arról, hogy ezen lelkek alatt angyalokat kell értenünk. Az Apcs. 18-ban említett, Pál apostol által kiűzött lélek, csak gonosz lélek, bukott angyal lehet. Vagy ha V. Móz. 27,25-ben a ’lélek vérének ontásáról’, Ezék. 13,20-ban a ’lélek vadászásáról’; Jób 7,15-ben a ’lélek megfojtásáról’; II. Móz. 31,14-ben pedig a ’lélek kiirtásáról’ van szó, akkor ezekben a versekben csak magát az embert, mint személyt érthetjük. Midőn Zsolt. 56,7-ben az üldözött Dávid így panaszkodik:. ’kívánják lelkemet’; és Saul II. Sám. 1,9-ben így szól: ’Dermedtség fogott el engem, de a lélek még teljesen bennem van’, továbbá midőn Jak. 2,26-ban azt olvassuk, hogy ’a test lélek nélkül meghalt’, és II. Kor. 12,15-ben Pál apostol kijelenti: ’magamat adom a ti lelketekért’ és ’a ti lelketekért áldozatul esem’, akkor semmi másra, csak magára az életre, az éltető erőre gondolhatunk. Ha pedig V. Móz. 12,23-ban arra kapunk figyelmeztetést, hogy a ’lelket a hússal meg 390. oldal ne együk’, akkor az összefüggésből ismét világos előttünk, hogy itt a lélek szó alatt vért, mint az élet hordozóját kell értenünk.

Mindezen fogalmak kifejezésére az eredeti héber és görög nyelvben több szó állt rendelkezésre. A héber eredetiben nefes, nesamah és ruah, a görögben pedig psziché és pneuma szavak szolgáltak a fentiek jelölésére.”

A héber szó, amit németül gyakran szellemnek fordítanak: ruah. Ez is sokféle jelentéssel rendelkezik: élet-lehelet, cél, szellem, jellem, élő lélek, bátorság, erő, foglalatosság, lelki gyötrelem, levegő, hűvös, harag, kislelkűség, szeles, irány stb. Ezt a szót: ruah, Ezék. 37,5-ben a magyar katolikus fordítás “éltető lehelet”-nek fordítja. I. Móz. 8,1. pedig így adja vissza: “Megemlékezett pedig Isten Nóéról és minden vadról, minden baromról, mely ővele a bárkában volt: és szelet (ruah) bocsátott az Isten a földre, és a vizek megapadtak.” Bír. 15,19-ben “erőt” jelent; Ésa. 57,15-ben “alázatos szívet”; I. Móz. 6,17-ben a Károli fordításban “élő lelket”; a kat. fordításban “lélegzést”, az ök. fordításban “élőlényt” jelent; “bátorság” Józs. 2,11-ben; “foglalatosság, foglalkozás, feladat” Préd. 1,13-ban; “hasztalan erőlködés” vagy “lelki gyötrelem” Préd. 4,6-ban; “levegő” Jób 41,l6-ban; “hűvös”, “szellő”, “széljárás” I. Móz. 3,8-ban; és “harag” Préd. 10,1-ben. Aztán használja még a Biblia a ruah szót, hogy az embernél és az állatnál az életelvet megjelölje: Zsolt. 146, 4. Ha Istennel áll kapcsolatban ez a szó, akkor gyakran Isten Lelkét kell értenünk alatta. Ruah az Ó-Testamentumban 442-szer fordul elő, de egyetlen egyszer sem jelöl meg valami olyat, ami a testen kívül egy öntudatos létezéssel bírna. A ruah mellett van még egy további szó, aminek megközelítőleg hasonló a jelentése, éspedig nesamah. Nesamah az Ó-Testamentumban csak 24-szer fordul elő, és a következőképpen van 391. oldal fordítva: “Élet lehelete” (I. Móz. 2,7.); “lélek” (V. Móz. 20,16. és Jób 26,4.); “élő” (Józs. 10,40.); “lélegzet” (I. Kir. 17,17.); “lehelete” – Istené (Jób 4,9. és 37,9.); “fuvallat” (Ésa. 30,33). Az ember teremtésénél a nesamah a nefes-sel együtt van használva: “És formálta az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehelte az ő orrába életnek leheletét (nesamah). Így lett az ember, élő lélekké (nefes)”.

Különösen Jóbnál találunk jó néhány helyet, ahol a költőies kifejezéseknél a ruah és a nesamah szavak ugyanabban a jelentésben vannak használva. Igy pl. Jób 27,3. (kf.-ból): “Addig, amíg csak lélekzet (nesamah) van bennem, Isten lehelete (ruah) van az orromban.” 32. rész 8-ban (kf.) szintén: “De csak a szellem (ruah), amely az emberben lakik, az Ur lehelete (nesamah) csak az tesz okossá.” Jób 33, 4-ben Isten Lelke (ruah) Mindenható leheletévei (nesamah) van azonos jelentésben alkalmazva: “Az Istennek Lelke (ruah) teremtett engem, és a Mindenhatónak lehelete (nesamah) adott nekem életet.”

. Zakariás próféta által magyarázta Isten: “Így szól az Úr, aki az egeket kiterjesztette, a földet fundálta, és az ember keblébe lelket alkotott”. Itt a német fordításokban élet-lehelet vagy szellem van fordítva (Zak.12,1.). Isten az embert úgy teremtette, hogy az ember lelke (szelleme vagy elméje) Isten szavára készséges legyen. Az emberi lélek vagy az emberi szellem nem a “Szent Szellem”, hanem a lélek vagy az elme – a fordítástól függően – az ember központja, amin keresztül Isten az embert vezetni és befolyásolni akarja. Az ember szelleme (elméje) Isten alkotása, és függőségben áll az agyműködéssel, és egyáltalán az egész emberrel.

Hans Wildberger prof. ir ehhez egy néhány mondatot, amelyek igen figyelemre méltóak: ,,Az az elképzelés, hogy az ember a mulandó testben egyelmúlhatatlan lelket, 392. oldal vagyis egy haláltól megtámadhatatlan szellemet hordozna, az egyházban messzemenőkig meghonosodott, jól befutott, igen, csaknem önmagától értetődő felfogássá vált. Ez azonban a görög filozófiából származik, és nem a Szentírásból. Örülünk, hogy mondhatjuk a modern biológia ismeretei szerint, hogy az ember szellemi tulajdonsága az öröklési masszától, vagyis az anyagtól semmiféleképpen nem független. Ha tehát a kései Izráel, és aztán az Új-Testamentum a halottak feltámadását hirdeti, akkor ez nem az emberi szellem elpusztíthatatlan minőségén alapszik, hanem az Isten újrateremtő cselekvésén.”⁷

Az ember egy oszthatatlan egész, és a szellem (ruah) sem tud öntudatosan létezni anélkül, hogy ne lenne neki az isteni élet-lehelethez alkotott szervezete. Ez egészen érthetően tűnik ki Jób. 34,14-15-ből: “Ha csak Ömagára volna gondja, lelkét és lehelését magához vonná: elhervadna együtt minden test, és az ember visszatérne a porba.”

Más szavakkal mondhatjuk: az Isten Lelke (ruah) és az Isten lehelete (nesamah) valami más, mint az általa teremtett testből és vérből való emberi lény. Az Istenből származó élet-lelke és élet-lehelete különbözik attól, amit azok képeztek. És ez az, amit Jób érthetően kiemel: “Az Istennek lelke teremtett engem, és a Mindehatónak lehelete adott nekem életet” (Jób 33,4.).

Le Roy Edwin Froom⁸ magyarázza ezt nagyon jól: Ez a különbség felettébb fontos. Ha az ember élete ugyanazt jelentené, amit Isten Lelke, Aki azt teremtette, akkor az az Isten Lelkének minden lényeges tulajdonságával rendelkezne. A Szentírás közleményében azonban a Szent Lélek (szellem), mint az élet eredete, különbözik az ember életétől, és megkölönböztethető attól. Ezért az okozat elveszhet, de nem az ok. Az ember élete kialudhat, és vége lehet, miközben a Mindenhatónak lelkével vagy leheletével ez nem történhet meg. Az egyszerűen visszatér 393. oldal oda, ahonnan jött.”

Az Új-Testamentumban a görög pneuma szó ugyanazt jelenti, mint az ó-szövetségi ruah. “A pneumá-nak megfelelő héber kifejezés, a ruah, élet lehelete, jelenti a lelket (szellemet), az univerzális és személytelen elvet, ami Istentől jön, és Hozzá tér vissza, mihelyt elválik a föld porától, amely az ember élő valóságát teszi ki (Luk. 23,46. Apcs. 7,58.). Így ez egy lény felépítési elemeinek a legmagasabb értelme, amely a lelki (szellemi) élet kifejezésére, az elmeállapot intelligenciájának erejére, és a jóra vagy a gonosz felé hajlásnak a kifejezésére szolgál (II. Móz. 31,1-5. Ésa. 29,24. Zsolt. 51,12-14. 19.).

Ezt a kétféle értelmezést újra megtaláljuk az ÚjTestamentumban, ahol ennek a görög pneuma kifejezés van kölcsönözve. Egyrészről a pneuma bizonyos helyeken világosan metafizikai értelemben van használva, hogy egy emberi lény irányadó elemeit meghatározza (Luk. 8,55. 23,46. Ján. 19,30. Apcs. 7,58. Jak. 2,26.). De általános értelemben ezalatt az ember teljes megnyilvánulását kell érteni – szellemi, vagy intellektuális formában. Pál használja a pneumát intellekt, nouz értelemben is (I. Kor. 2,11. 5,3-5. 7,34. II. Kor. 7,1. Kol. 2,5.). Ha ez a “léleknek” fordított pneuma értelmet, vagy szellemet jelöl meg, akkor valószínű, hogy mindig az a jelentése. Akkor az értelemmel felruházott lény megnyilvánulásait jelöli meg, az ’értelmet’ (Fil. 4,7.), a ’tudatot’ (I. Kor. 14,14-19. kf.), a ’meggyőződést’ (Róm. 14,5. kf.). A ’benső ember’ az, amelynek meg kell újulnia ’az elmének megújulása’ által, hogy ’felöltözze az új embert, amely Isten szerint teremtetett igazságban’ (Róm. 7,22. II. Kor. 4,16. Eféz. 4,23. Róm. 12,2.) ...A pneuma, az emberi intellektualizmus, aktív jellege ellenére sem egy elv önmagában véve, (mint ahogy azt a görög filozófiai elképzelés gondolta) – elve a mozgásnak, a jónak, a harmónikus 394. oldal életnek –, amely saját, független exisztenciával rendelkezne. Amilyen kevéssé van psziché és pneuma egymással ellentétbe állítva, éppoly kevéssé van a nouz a szomá-val; nouz a valóságban szoma nélkül elképzelhetetlen. Mert az emberi személyiség és annak megnyilvánulásai nouz és szoma-ként lettek teremtve.”⁹

Tudatában kell lenni azonban annak, hogy a Szent Lélek alapvetően valami más, mint az ember lelke (szelleme). Az ember lelke mégis a Szent Lélek által megszólítható. A Szent Lélek segítsége és ereje nélkül az ember a gonosz kísértéseivel szemben erőtelen. Az ember lelkének (értelmének, szellemének) ápolnia kell a kapcsolatot az Isten Lelkével. “Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke. Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke. Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nekünk.” (I. Kor. 2,11-12.). Az emberi lélekben (értelemben, szellemben) tud az Isten Lelke bizonyságot tenni (Róm. 8,16.). Csak amikor az emberi lélek (szellem, értelem) az Isten Lelke uralmának alá lesz rendelve, akkor lehet az Istennel való harmóniát visszaállítani. Csak amikor a Szent Lélek az emberi értelmen (szellemen, lelken) keresztül uralmat gyakorolhat az egész ember felett (teste, lelke és értelme felett), csak akkor szűnik meg az emberben a “polgárháború”.

Nagyon jól magyarázza Ralf Luther,¹⁰ hogy miként néz az ki, amikor az emberben egy belső ellentét uralkodik: “A test feltornázhatja magát úrnak, úgy hogy a testi ösztön foglalja el az első helyet az ember életében, és a lélek az értelemmel (szellemmel) együtt alá vettetnek annak. Az élvezethajhászó képzelőtehetségét működteti, hogy új élvezeteket teremtsen magának, ebbe az irányba 395. oldal feszíti gondolkozását és akaratát. De a lélek is magához ragadhatja a hatalmat, akkor az egyfelől képes nagymértékben uralni a testet, másfelől azonban az értelem (szellem) feletti legfőbb vezetést is magának tulajdonítja, és annak adományait: a lelkiismereti és vallási erőket az emberi – személyes vagy össz-személyiségi – nemzetiségi vagy hasonló célok szolgálatába állítja. Így áll elő az érzéki ember (I. Kor. 2,14.). Ilyen egyensúlyi zavarok mellett az ember élete az Isten felé el van zárva. Az isteni Lélek hatásaira már megközelíthetetlen. Ez mélyreható változásokat hív elő az egész emberben. A lélek kiképezheti a maga különböző képességeit egyenként a legnagyobb mértékben, mégis az isteni világosság hiányában van. Az érzéki ember fmomraképzett, mélységesen vallásos – és mégis megvilágítatlan. Az értelem (szellem) ugyan még megvan, de már nyomorodott, és rabszolgává vált. A test is elveszti eredeti méltóságát és erejét; érzéki testté lesz, azaz erejét az ember személyéből meríti az Istenség teljessége helyett.”