Megbocsátás – amivel CSAK nyerhetsz!!

"Amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív érted, bocsáss meg az embereknek. 
Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted. Nem kell sok, hogy a reménytelenség közepette megengeszteljenek. Egy ember is elég.” (Márai)
Házasságodban ott van melletted ez az egy ember, s ha gyermekeitek még veletek élnek, ráadás kincsed is van: gyakoroljátok nap mint nap a megbocsátást, s életetekben nem uralkodik majd a keserűség, a bosszúvágy, a reménytelenség – hanem a békesség, és összetartás csodája. Kezdd magadnál!

Ha megbocsátasz, tulajdonképpen kegyelmet gyakorolsz. Mi a kegyelem? Talán így fogalmazhatnánk meg: „Semmit sem tehetsz azért, hogy jobban szeresselek, de azért sem, hogy kevésbé szeresselek. Irántad való szeretetemen nem változtat semmi.” 

De van ezzel valami probléma, igaz? Hiszen ez nem igazságos! Kiálthatsz fel. Hogyan tűrhetem, hogy...? És azt, hogy…? Pedig a kegyelem hiánya észrevétlenül öl, mint valami mérgező, a levegőből kimutathatatlan gáz. Egy apa úgy hal meg, hogy nem bocsátottak meg neki. Egy anya fél életen át nem áll szóba fiával, akit testében hordozott. Férj és feleség idegenként élnek egymás mellett, mindketten szenvedve, saját kis világukban. A méreganyag észrevétlenül lopakodik tovább nemzedékről nemzedékre. Ugye nem így akarod?

Igen, a kegyelem mindig igazságtalan. De a kegyelem nem az igazságról szól! Ha hiányzik a kegyelem, repedések keletkeznek férj és feleség, anya és lánya, testvérek kapcsolatában. A repedések pedig az idő múlásával egyre szélesednek, és szakadékká terebélyesednek. Ezt pedig egyetlen módon lehet áthidalni: a megbocsátás ingatag kötélhídjával. 


Másik problémánk a megbocsátással az, hogy nem természetes. Hiszen annyi minden akadályoz! Az elszenvedett – vélt vagy

valós – sérelmek bosszúért kiáltanak- súlyuktól függetlenül. A természetes az, hogy ki akarom egyenlíteni a számlát – pontosan fizesse meg családtagom azt, amivel engem megbántott. De a megbocsátás azt jelenti, hogy Istenre bízom a számlát – az ő kezében hagyom a mérleget, ami az igazság és az irgalom közötti egyensúly méricskélésére szolgál. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy az ellenem elkövetett vétkek semmissé válnak, és nem is a sérelem fájdalma szűnik meg, hanem lehullik rólam az ítélkezés terhe! Én szabadulok fel szorításuk alól, és Isten veszi át azokat. Persze, ez kockázattal jár, hiszen előfordulhat, hogy Isten nem az én elképzeléseim szerint számol le az illetővel… De ez is megnyugtató, ha belegondolok…

Nem, a megbocsátás nem könnyű, ám érdemes felvállalni és tudatosan gyakorolni, míg lényem legbensőbb részévé nem válik. Így léphetek ki egy ördögi körből, így szabadulhatok fel a bosszúállás vágyának nyomasztó terhe alól, megszakítom a hatalmi harcot, amit értelmetlenül vívok nap mint nap azokkal, akiket legjobban szeretek. Lelkem felszabadul, és eltűnnek a szakadékok – köztem és szeretteim, köztem és Isten között. 
„Ha… atyádfia ... naponta hétszer vétkezik ellened, és hétszer tér vissza hozzád ezt mondva: Megbántam - bocsáss meg neki” (Lk 17:3-4).