Dávid tudta, hogyan neveljen ki vezetőket. Ő nem „használta” az embereit, hogy elérje, amit akar, hanem felismerte tehetségüket, lehetőségeket biztosított nekik a szolgálatra, amiért azután megjutalmazta és megbecsülte őket. Ezért aztán készek voltak akár az életüket is áldozni érte. A 2Sámuel 23:15–16-ban ezt olvassuk: „Dávid eltikkadt, és ezt mondta: Ó, bárcsak valaki vizet hozna nekem a betlehemi kútból, onnan a kapu mellől! Erre a három vitéz áttört a filiszteus táboron, vizet merített Betlehemben a kapu melletti kútból, elhozták, és odavitték Dávidnak.” Nem lehet mások vezetését megtanulni úgy, hogy nem vezetünk. Végtére is a vezetés cselekvés. Vezetőkként hajlamosak vagyunk feladatokat kiosztani másoknak, ahelyett, hogy vezetői teendőket bíznánk rájuk. De ha a vezetési feladatokból nem ruházunk át másokra – felhatalmazással és elszámoltathatósággal együtt –, akkor az embereink soha nem szerzik meg azt a tapasztalatot, amire szükségük lenne ahhoz, hogy jó vezetővé váljanak. Ha vezető vagy, válaszolj őszintén erre a kérdésre: biztosítasz beosztottaidnak vezetési tapasztalatokat? Azt kérdezed, mi lesz, ha elrontják? Számíts rá, hogy el fogják rontani! De ha olyan embereket választottál, akikben valóban ott rejlik a vezetésre való képesség, akkor tanulni fognak belőle. Dr. John Maxwell írja: „Ahogy egyre idősebb lettem, elkezdtem úgy tekinteni magamra, mint a tető eltávolítójára. Ez a legfőbb feladatom a csapat vezetőjeként. Ha le tudom venni a tetőt, hogy a csapatom tagjai kibontakoztathassák mindazt, ami bennük rejlik, akkor jól végzem a dolgom. Minél több akadályt el tudok távolítani az embereim útjából, annál nagyobb valószínűséggel fognak felnőni lehetőségeikhez.” Dávid olyan vezetőket képzett ki, akiket aztán vitézekként ismertek. A te feladatod is az, hogy segíts másoknak fejlődni.