A zsoltárokban azt olvassuk: „Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az Úrban van a reménysége” (Zsoltárok 146:5). Valaki azt írta: „Néha, amikor nincs elég pénzünk a megélhetésre, az emberek azt mondják, hogy osszuk be a pénzünket, ilyenkor felnevetünk. A helyzetet látva azt mondjuk: képtelenség. Ilyenkor kell Istenben bíznunk. A lehetőségeidet nem korlátozzák a múltbeli vagy a jelen körülmények. Ha nincs miből kifizetni a jogos kiadásokat, akkor tedd meg a tőled telhetőt, a többit pedig engedd el. Bízz Istenben, hogy betölti szükségeidet, és nézz túl a pénztárcádon! Nézz a forrásodra! Igényelj az isteni, korlátlan ellátmányból. Tedd meg a te részedet! Töreked anyagi felelősségre gondolatban és tettekben. Kérj bölcsességet, és hallgass Isten vezetésére! Aztán engedd el a félelmeidet és az irányítani akarásodat. Mindannyian tudjuk, hogy az élethez pénzre van szükség – Isten is tudja.” F. B. Meyer mondta: „Hitbeli oktatásunk nem fejeződött be, amíg meg nem tanultunk bízni Isten gondviselésében a veszteségeken át… Nagy szolgálatot tesznek nekünk a kudarcok és veszteségek. A csörgedező patak, mely mellett Illés ült, életünket példázza! »Egy idő múlva azonban kiszáradt a patak« (1Királyok 17:7). Ez múltunk történelme és a jövőnkre vonatkozó prófécia. Meg kell tanulnunk, hogy különbség van aközött, hogy az ajándékban vagy az ajándékozóban bízunk. Az ajándék talán kitart egy ideig, de az ajándékozó örökkévaló. Ha az Úr Illést egyenesen a sareptai özvegyhez vezette volna, akkor nem tanult volna meg valamit, ami segített neki jobb emberré válni: ez pedig a hit általi élet. Amikor földi forrásaink kiapadnak, az mindig azért történik, hogy megtanuljuk: reményünk és egészségünk Istenben van.”