Egy férfi levelet írt a hotelnek, ahol meg akart szállni: „Hozhatom a kutyámat is? Nagyon rendesen viselkedik.” A hotel tulajdonosa így válaszolt: „Már harminc éve működtetem ezt a hotelt, de még sohasem találkoztam olyan kutyával, aki ellopta volna a törölközőket, az ágyneműt, az evőeszközöket vagy a festményeket a falról. Egyetlen kutyát sem kellett még kiköltöztetnem az éjszaka közepén azért, mert részegen randalírozott, és még soha egyik sem lépett meg fizetés nélkül. Igen, nagyon szívesen látjuk a kutyáját. Továbbá, ha a kutyája jótáll önért, akkor önt is szívesen látjuk.” Salamon azt írja: „Az igaz törődik még állatjának kívánságával is.” Gondoltál már valaha a hívő életre ebből a szempontból? Talán most azt mondod, ez nem hangzik túl lelki módon. Gondold csak végig még egyszer! „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá” (Jakab 1:17). Sok gyászoló szívet vigasztalt már meg egy háziállat, melynek szeretete és hűsége segített elviselni a veszteséget, és segített továbblépni. Tudtad, hogy azok, akiknek van valamilyen háziállatuk, tovább élnek, egészségesebbek, gyorsabban gyógyulnak és kevésbé hajlamosak a depresszióra? Sosem fogom elfelejteni azokat a kutyákat, melyek a World Trade Center romjainál vonyítottak fájdalmasan, mert nem tudták megmenteni azokat, akik odavesztek. Vagy gondoljunk például a vakvezető kutyákra, akik arra vannak kiképezve, hogy a látássérültek helyett lássanak. Ez azért már eléggé lelkin hangzik, nem? Amikor Isten az állatokat teremtette, azt a napot is azzal zárta, hogy: „és látta Isten, hogy ez jó.” Miért mondta rájuk, hogy jók? Mert megvan bennük sokféle emberi erény, de az emberek bűnei nélkül. Tekintsük hát őket Isten ajándékainak, legyünk hálásak értük, és bánjunk velük jól!