Amikor Ézsaiás így prófétált: „megjelenik az Úr dicsősége” (Ézsaiás 40:5) bizonyára sokan arany koronát, arany kormánypálcát láttak maguk előtt. Kétségtelen, hogy a zsidók visszagondoltak Salamon uralkodásának dicsőséges napjaira, amikor annyi volt „Jeruzsálemben az ezüst és az arany, mint a kő” (2Krónikák 1:15). Ám az a Messiás, aki Betlehemben megjelent, az alázat dicsőségét hordta. Isten, aki hadseregeket és birodalmakat tudott irányítani úgy, mint a sakkbábukat, csecsemőként jelent meg, és mindenben egy fiatal pártól függött, tőlük várt szállást, ételt és szeretetet. Hogyan járnak az uralkodók a földön? Testőrökkel körülvéve, harsonákkal bejelentve, gyönyörű ruhákban, csillogó ékszereket viselve. Nemrég egy államfő az Egyesült Államokba látogatott, a poggyásza csaknem két tonna volt, minden alkalomra kétféle öltözetet vitt magával, vele volt a külön fodrásza és seregnyi más alkalmazottja. Amikor Isten e földre jött, szállása egy istállóban volt, ahol nem vették körül szolgák, és nem volt más, csak egy jászol, ahol az újszülött király lehajthatta fejét. Akár rá is léphetett volna egy öszvér! Az ég fénylett az angyaloktól, de kik voltak e lenyűgöző látvány szemtanúi? Írástudatlan pásztorok, akik mások nyájait őrizték, „senkik”, akiknek még a neve sem maradt fenn. 1865-ben egy episzkopális lelkész ellátogatott Betlehembe, és papírra vetette a következő szavakat: „Mily csendesen, mily halkan jő a csodás ajándék! Isten áldása betölti az emberek szívét. Nincs fül, mely hallja jöttét, de ha bűn elgyötört, s megtört szíved behívja őt, Krisztus hozzád belép.”*

* Az Ó, Betlehem kis városa kezdetű ének harmadik versszaka.