Amikor az életben veszteségek érnek, fájdalmat érzünk, és tűnődünk, hogy ez vajon miért történt. Egy fiatal édesanya vagy édesapa rákban meghal. Válás töri össze a családodat. Anyagi veszteség tönkreteszi a nyugdíjas éveidre vonatkozó terveidet. Gyermeked börtönbe kerül, megölik, vagy öngyilkos lesz. Az ilyen helyzetek kérdéseket szülnek, melyeket nagyon nehéz vagy egyáltalán nem is lehet megválaszolni. Újra meg újra átgondoljuk a körülményeket, töprengünk a részleteken, keresünk valamit, ami talán segít valahogy megérteni vagy könnyebben elviselni a dolgot. Ráirányítjuk a reflektort önmagunkra, másokra, sőt, akár Istenre azon tűnődve, hogy mit lehetett volna, vagy mit kellett volna másként tenni, amivel talán megelőzhettük volna ezt. Barátainkhoz, hívő testvéreinkhez és lelkészekhez fordulunk, akiktől csak vallásos közhelyeket hallunk, melyekkel hasztalan próbálják csökkenteni fájdalmunkat. Mit tehetsz olyankor, amikor úgy tűnik, nem jön válasz, amikor a menny hallgat? Íme, két igevers, ami ilyenkor segíthet:

1) „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink” (5Mózes 29:28). Vannak dolgok, amiket mi is megérthetünk – és van, ami Isten felségterülete. A mi ismereteinket behatárolja, hogy Isten mennyit akar felfedni előttünk. Ilyenkor kell bíznunk az Úrban teljes szívből, és nem a magunk eszére támaszkodni (ld. Példabeszédek 3:5).

2) „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…” (Róma 8:28). Lehet, hogy Isten ad magyarázatot, lehet, hogy nem. De ő az „Alfa és az Ómega… a kezdet és a vég” (Jelenések 22:13), ami azt jelenti, hogy neki van terve, és azt véghez is viszi a mi javunkra és az ő dicsőségére. Bízz hát benne!