Amikor Ronald Reagan Kalifornia kormányzója volt, néha hamarabb elment az irodájából. A titkárának, Michael Deavernek azt mondta, hogy még van pár elintéznivalója. Deaver kíváncsi volt, mi lehet az elintéznivaló, ezért átnézte a kormányzó asztalán lévő papírokat. A papírhalom tetején egy gyűrött levél volt egy Vietnamban állomásozó katonától. A katona arról írt Reagannek, hogy milyen az élete Délkelet-Ázsiában, és hogy mennyire hiányzik neki a felesége. Éppen aznap volt a házassági évfordulójuk, és szerette volna, ha a felesége tudja, mennyire szereti őt, és mennyire vágyik arra, hogy vele lehessen. Bár már küldött neki képeslapot, azt kérte a kormányzótól, hogy felhívná-e őt, hogy meggyőződjön róla, jól van-e, és átadja neki férje szeretetteljes üdvözletét arra az esetre, ha esetleg nem kapta volna meg a képeslapot. Másnap Deaver rájött, hogy Reagan sokkal többet tett, mint amennyit a katona kért tőle. Vett egy csokor vörös rózsát, és elvitte azt a katona feleségének. Dale Rowlee, a kormányzó sofőrje elmondta Deavernek, hogy Reagan végtelenül alázatosan szólította meg az asszonyt, és azt mondta, hogy a virágokat egy szerető férj nevében hozta, aki a világ másik oldalán a dzsungel poklában állomásozik. Aztán egy órát töltöttek el együtt, kávét ittak, és a hölgy családjáról beszélgettek. Reagan tartós népszerűségének egyik titka éppen az alázata volt. Valaki azt mondta: „Feljebbvalóinkkal alázatosnak lenni kötelesség, egyenrangúakkal alázatosnak lenni udvariasság, a nálunk alacsonyabb pozícióban lévőkkel alázatosnak lenni nemesség.” Nem a nagy tettek, hanem az apró kedvességek tesznek naggyá olyan értelemben, ami Isten szemében nagyságnak számít, „mert ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten.”