Olvasmány: ApCsel 12, 11-17.
„Márkot vedd magad mellé, hozd el magaddal, mert hasznomra van a szolgálatban.” 2Tim 4, 11.

Egy sorozatot kezdtünk el az Apostolok Cselekedeteiből, azokról a „kis” emberekről, akiket Isten nagy feladatok elvégzésére használt. A Bibliából tudjuk, hogy Isten minket is használni akar az Ő dicsőségére és mások üdvösségére. Ez a megváltás célja. Közben kiteljesedik mindig egy ember élete. Az első lépés az egyén üdvössége, hogy hitetlenből hívővé legyen. A második lépés, hogy a kegyelmet kapott hívő eszközzé váljék Isten kezében.
Ma meg kell, hogy kérdezzük magunktól: mi hol tartunk ezen az úton? Melyik az a lépés, amit nekünk meg kellene tenni? Talán még az elsőt, mert minden az első lépésnél kezdődik, vagy már a másodikat, vagy útközben akadt el az életünk és onnan kellene tovább jutnunk?
Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvből Fülöp, Tábita, és Barnabás személyét vizsgáltuk meg az elmúlt három vasárnapon. Ma egy bizonyos Márk-Jánosról lesz szó. Neki voltaképpen csak a nevével találkozunk itt az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben és Pál apostol leveleiben. De tudjuk róla azt, hogy ha Isten nem formálja őt nagy türelemmel használható eszközzé, akkor ma hiányozna a Bibliánkból a Márk evangéliuma.
Márk élettörténetét négy részre osztva szeretném bemutatni: gyerekkora, a nagy fordulat, a visszaesés, új kezdés és hűség mindhalálig.
1. Mit tudunk Márk gyermek és ifjúkoráról?
Először egy különös leírásban találkozunk a nevével. Amikor Heródes Agrippa király Jakab apostolt lefejeztette, Pétert pedig börtönbe zárta, a gyülekezet együtt imádkozott Péter kiszabadulásáért. Isten csodálatos módon egy angyal által kiszabadította Pétert a börtönből, aki azonnal a gyülekezet közösségébe ment, ahol együtt voltak és imádkoztak. Ez a hely pedig nem volt más, mint Mária háza „ő anyja volt annak a Jánosnak, akit Márknak is neveztek. Itt sokan egybegyűlve imádkoztak.” Az első keresztyén gyülekezet tehát rendszeresen Márk-János édesanyjának a házában gyűlt össze. Apját nem említi a Szentírás, valószínűleg azért, mert ekkor már nem élt. Az özvegy anya egyedül nevelte fiát. Ilyen légkörben nőtt fel a kis Márk. Hívő anyuka, akinek a baráti köre is hívőkből állt, s aki megnyitotta a házát az üldözött keresztyének előtt.
Micsoda nagy ajándék volt ez, ilyen hívő, istenfélő otthonban felnőni, ahol naponta hangzott az Isten igéje, ahol egészen természetesen hozzátartozott a mindennapokhoz a közös imádkozás, ahol házi istentiszteleteket is tartottak. Az ilyesmi egy életre szóló tartást ad azoknak a gyerekeknek és ifjaknak, akik ilyen családban nőhetnek fel. Olyan biztos alapot, amire építeni lehet. Az alapozás nagyon fontos. Azt mindnyájan tudjuk, hogy mennyire döntő, hogy egy gyermek mit hall és mit lát otthon. Megkapja-e szüleitől az életre való lelki felkészítést? Ez minden szülőnek nagy felelőssége és áldott lehetősége. Aki ezzel nem törődik, az nem tudja, milyen értékektől fosztja meg a gyermekét.
Amikor Pál apostol utolsó fogságából Timóteusnak, ifjú tanítványának ír, aki nehéz körülmények között végzi szolgálatát, akkor arra emlékezteti, hogy ne felejtse el azt, hogy már édesanyjának, sőt nagyanyjának is képmutatás nélküli hite volt és ők már otthon megtanították az Írások ismeretére.
Azt olvassuk tehát itt, hogy Márk jó alapokat kapott. Nem tudjuk, hogy Jézussal találkozott-e személyesen, de valószínű, hogy igen. Van olyan feltételezés, hogy az a ház, ahol a tanítványok itt együtt imádkoztak, ugyanaz volt, ahol Jézus az utolsó vacsorát elfogyasztotta a tanítványaival.
A Márk evangéliuma végén pedig van egy olyan jelenet, amelyik nincs benne a többi evangéliumban. „Amint Jézust elfogták, mindnyájan elhagyták őt és elfutottak. De követte őt egy ifjú, aki csak inget viselt meztelen testén: őt is elfogták, de ő az ingét otthagyva meztelenül elmenekült. (Mk 14, 50-52.). Márk ezt az apró részletet csak onnan tudhatta ilyen pontosan, hogy ő maga volt az az ifjú, aki akkor is Jézus mellett maradt és követte őt, amikor a tanítványok már szertefutottak. Aztán őt is megfogták, de ő inkább az igét otthagyva meztelenül elfutott.
2. A nagy fordulat Márk életében.
Ehhez a hívő családban felnövekedett Márkhoz aztán egy szép napon látogatók érkeztek. A nagybátyja, Barnabás és annak egy barátja, Pál jöttek el Jeruzsálembe. A pogányokból lett keresztyén gyülekezetek adományát hozták el ők, amit a jeruzsálemi éhező szegények megsegítésére gyűjtöttek össze. Azt olvassuk, hogy amikor visszaindultak a keresztyén misszió folytatására, magukkal vitték ezt a rokonszenves, fiatal, lobogó hitű fiút, Márk-Jánost. Nagy döntés lehetett ez az ő részéről, otthagyni mindent, családját, otthonát, munkáját, a szeretett gyülekezetet és elindulni két számára félig-meddig még ismeretlen felnőttel, akik mennek ismeretlen tájakra, pogányok közé és hirdetik az evangéliumot. Nem kis döntés lehetett ez, de gondoljunk bele, micsoda kiváltság volt. Két ilyen kipróbált, hűséges szolga mellett tanulni, hogyan kell Jézusról beszélni a pogányoknak. Látni az Úr Jézus csodáit, hogyan lesznek pogányból hívővé, és hogyan kell helytállni mindenféle próbatétel és nehézség közepette.
3. A visszaesés Márk életében.
Egy ideig jól ment a szolgálat, de aztán egy idő után Márk nem bírta. Nem tudjuk miért? Talán még éretlen volt a hite, talán nem tudta, mire vállalkozott, amikor igent mondott Barnabásék hívására. Talán, ahogy távolodtak otthonról, egyre messzebb kerültek, egyre erősebben rátelepedett a honvágy. Nem tudjuk. A lényeg, hogy ezt olvassuk az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben: „Azután Pál és kísérői elhajóztak Páfoszból, és eljutottak a pamfiliai Pergébe, János azonban elvált tőluk, és visszatért Jeruzsálembe.” (ApCsel 13, 13).
Pál apostol ezt olyan rossz néven vette, hogy hosszú ideig nem bocsátotta meg Márknak. Később, amikor a második közös missziói útjukra indultak volna Barnabással, és ő szerette volna ismét magával vinni Márkot, Pál nemet mondott és így elváltak utjaik. Pál elindult Szilásszal, egy tekintélyes jeruzsálemi hívővel, Barnabás pedig unokaöccsével, Márkkal. Barnabás komolyan vette, hogy Márk megbánta a múltkori megfutamodását, látta rajta, hogy sokat érlelődött a hite, és több bizalmat előlegezett neki, mint Pál. Ez a bizalom jót tett a fiatal és kezdő misszionáriusnak, és ettől kezdve Márk-János mindent vállalva hűségesen megmaradt ebben a szolgálatban.
4. Az új kezdés és hűség mindhalálig.
Ezután kezdődik a negyedik szakasz Márk életében. A misszió Ura, Jézus Krisztus új kezdést engedélyezett ennek a fiatalembernek. Akiben Isten elkezdi a maga munkáját, abban Ő el is végzi.
Ez bátorítás lehet a számunkra is, akik már elindultunk az Ő útján. Mert vannak megtorpanások, visszacsúszások, teszünk olykor vargabetűket, amiket megbánunk, de akit Isten elhívott a szolgálatra, azt nem ejti ki a kezéből, hanem megőrzi. Istennek van ideje, türelme és hűsége. A cél, hogy ne legyenek megtorpanások, hanem legyen egyenletes növekedés a hitben és engedelmességben.
Később Pál megbocsát Márknak. Nem sokkal azután három levelében is nagy szeretettel ír róla. Ajánlja a gyülekezetek bizalmába, és nem sokkal a kivégzése előtt, utolsó levelében, amit Rómából ír, azt kéri, hogy János-Márk minél előbb látogassa meg őt, „mert ő igen hasznos lesz nekem itt a szolgálatra.” (2Tim 4,11).
Így kerül Márk Rómába, és ott tartózkodása alatt szoros munkakapcsolatba kerül Péter apostollal. Rómában aztán ő lett Péter apostol munkatársa és íródeákja. Péter beszámolói alapján így írta meg a Márk evangéliumát, ami időrendileg az első volt az evangéliumok közül.
Így formálta Isten ezt a visszaeső szolgát alkalmas eszközzé, és így lett ő az, aki elsőként írásban lejegyezte mindazt, amit Jézus tett és tanított. A hagyomány szerint Pétert 64-ben végeztette ki Néró császár, erre az időre tehát már készen kellett lennie a Márk evangéliumának.
Márk-János élete egyszerű, de szép példa arra, hogyan formál Isten egy hozzánk hasonló egyszerű emberből számára használható eszközt.
Egy édesanya nevelgeti a gyermekét, szívébe csöpögteti az Isten iránti szeretetet. Aztán ez a fiatalember korán beáll a lelki munkába. Kiderül, hogy túl korán, de amikor megerősödik a hitben, újra folytatja a szolgálatot és akkor már mindent vállal Jézusért, és az egyik fontos bibliai könyvnek a megfogalmazója lesz.
Senki sem születik úgy, hogy mindjárt kész és használható eszköz Isten kezében. De ha Isten szeretete kézbe vesz minket, az ő kegyelméből használhatókká válhatnak az engedelmes hívők, és eközben teljesedik ki az életük.
Szánjuk oda Krisztus uralma alá életünket, ne a világhoz igazodjunk, hanem Őhozzá, és eközben Ő átalakít és újjáformál, hogy használható eszközökké váljunk a kezében. Ez Isten célja velünk, és ez azzal kezdődik, hogy átadjuk az uralmat az életünk felett Neki. Akár ma!
Isten előtt elcsendesedve vizsgáljuk meg: hol tartunk mi ezen az úton? Nem kellene-e ma megtenni az első lépést? Vagy ha valahol megálltunk, hogyan kellene onnan továbblépni. Engedjük, hogy vezessen végig minket ezen az úton a mi Urunk. Ámen.