Az igaz megérti a nincstelenek ügyét. (Péld 29,7)

Mi erõsek pedig tartozunk azzal, hogy az erõtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. (Róm 15,1)

Olvasmányok: ApCsel 4,32-37 és 2Krón 12,1-16

Szeptember 18.
"Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked." (Mt 6,3-4)

Jézus nem hibáztatta a jótékonyság gyakorlatát, csupán azt, ha képmutatásból, hiúságból, az emberek dicséretéért történik. Az adakozó ember rendszerint szerepet játszik. Elhiszi magáról, hogy õ a jóságos testvér, az elsõ osztályú adakozó, aki mindig egy lépéssel elõbbre jár a többinél. Elvárja, hogy a neve bekerüljön az adakozók aranykönyvébe. Ugyanakkor az Úristen és a megsegítettek hitelezõjének is tudja magát. Ha egyszer - Isten ne adja! - bajba kerül, rajtuk majd többszörösen is behajtja az "adósságot". Ezért fillérre számon is tartja, kit segített ki s mennyivel.
Jézus szerint az adakozásunknak "leltározással" kell kezdõdnie. Azt szeretné, hogy idõnként vegyük számba életünkben Isten ajándékait. Arra emlékeztet, hogy Teremtõnk "minden jók forrása". Eszünkbe juttatja, hogy testi-lelki-szellemi áldása számtalan. A jótékonykodást is õ kezdte, õt nem tudjuk soha megelõzni, sem túlszárnyalni. Egy-egy esti csend, egy-egy templomi alkalom többek között erre is való: "Vedd számba, ember, mennyit kaptál. S amit kaptál, azzal tartozol is neki. Gondolj hát azokra, akik önhibájukon kívül vagy akár saját hibájukból is szükséget látnak, segítségre szorulnak. Amit odaadsz, úgyis csak abból adod, amit tõle kaptál!"
Pál apostol írja, hogy a Krisztusban hívõ és az õt követõ megváltottak élete "el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben" (Kol 3,3). Ez többek között azt is jelenti, hogy a Krisztus-követõ élet egy része nem a nyilvánosság elõtt folyik. Nem is tartozik másra, csak a Krisztusra. Ez áll az adakozásra is. Elég, ha az Istenen kívül csak az tudja, akin segítünk. Sõt: "ne tudja bal kezünk sem, mit tesz a jobb." De még olyan is megtörténik, hogy a megsegített megköszönni sem tudja a segítséget, legfeljebb az Úristennek.
Teológusok voltunk, az egyik társunk - özvegyasszony fia volt - öt éven keresztül be akarta fizetni tandíját. Nem tudta, mert valaki mindig megelõzte. Soha nem derült ki, ki volt az adakozó. Kis fizetésbõl élõ sokgyermekes lelkészcsalád többször is kapott segítséget postautalványon. A feladót csak a mennyei Atya ismerhette, ez a testvér megtalálhatatlan! Biztosra vehetjük, hogy a titokban történt segítséget Urunk megfizette. Õ senkinek nem marad adósa!

Uram!
Állandóan azt érzem, túl sok a szegény ember, túl nagy a baj, számtalan a nyomorúság, mit tudok tenni ehhez képest egymagam? Ne engedd, hogy így beszéljem le magam a segítésrõl. Segíts lemondani a másik kedvéért arról is, ami fontos nekem! Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.