Isten angyala pedig kiáltott a mennybõl Hágárnak, és így szólt hozzá: Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját ott, ahol van. Kelj föl, vedd fel a fiút, és fogd kézen, mert nagy népet támasztok belõle. (1Móz 21,17-18)

Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erõsítsétek meg, és egyenes ösvényen járjatok. (Zsid 12,12-13)

Olvasmányok: 5Móz 24,(10-15)17-22 és 2Krón 10,1-19

Szeptember 17.
Jézus mondta: "Vigyázzatok: a kegyességeteket ne az emberek elõtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól. Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad elõtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék õket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat." (Mt 6,1-2)

Ha ma jelenne meg közöttünk Jézus, s néhány napot töltene Budapesten, egy vidéki városban vagy faluban, egészen biztosan másképpen fogalmazná ezeket a mondatokat. Akkor magamutogató volt az emberek kegyességi gyakorlata. Hangosan imádkozó ember állt az utcasarkon. Nem az volt a fontos a számára, hogy az Isten hallja-e, a döntõ az volt, hogy minél többen lássák õt. Aztán - talán a hétnek egy kijelölt napján - kürtöléssel hívták össze a koldusokat, s ünnepélyesen jelentek meg az alamizsnát osztogató gazdagok. Mások szándékosan torzították komorrá az arcukat, mert éppen böjtöltek, s így arattak tetszést az emberek között. Mintha bizony egymás közti versengést rendelt volna el az Isten az adakozás, az imádkozás és a böjtölés terén. S valahol, egy díszes könyvben angyalok jegyeznék fel és hitelesítenék a kegyesség rekordjait.
A képmutató gyakorlat nem tetszik az Istennek. Nem is jutalmazza, ezt ne is várja el tõle senki! Jézus mondata: "megkapták jutalmukat" - ez azt jelenti, hogy az ilyen kegyeseknek összesen ennyi a jutalmuk: az emberek elismerése, csodálata és a koldusok hálálkodása. Ezzel semmire sem mennek. Ezt hiába mutatják fel akkor, amikor eljön a végsõ számadás ideje.
Egyébként is árulkodó lehet bármelyikünkrõl a hivalkodó beszéd. "Mindenkinél többet dolgozom!" - dicsekedik a tehetetlen ember. A másik tudásával kérkedik, holott az igazán tudósok alázatosak, mert nem csak azt tudják, amit megtanultak, ám azt is megtanulták már, mennyi mindent nem tudnak. Az sem jó, ha valaki nagyon magasan hordja az orrát: könnyen orra esik, mert nem néz a lába elé!
Ma nem a kegyesség, hanem maga a bûn kerül az utcára. Az emberek azzal kérkednek, hogyan csapták be a másikat, hogyan hagyták cserben házastársukat, és rövidítették meg gyermekeiket. Sajnos, van az ilyen nyílt színi "dicsekedésnek" is tapsoló és hálás közönsége. Atyánk ennek "a felemelt fejjel való vétkezésnek" éppen úgy nem örül, mint a kegyességgel való dicsekedésnek!

Uram!
Ne engedd, hogy kegyességemet másoknak mutogassam. Ne engedd, hogy azt higgyem magamról, hitelezõd vagyok, s várom a te jutalmadat. Taníts meg annak belátására, hogy adósod vagyok itt és az örökkévalóságban is. Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.