Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét! (2Móz 20,7)

Szenteltessék meg a te neved. (Mt 6,9)

Olvasmányok: Ám 5,4-15 és 2Krón 9,1-12

Szeptember 16.
Félelem fogta el mindnyájukat, dicsõítették az Istent, és ezt mondták: "Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az õ népét." Ez a hír elterjedt róla az egész Júdeában és az egész környéken. (Lk 7,16-17)

A csoda láttán félelem fogta el a sokaságot, és elkezdték dicsõíteni az Istent. Megdöbbentek és megremegtek. Megtapasztalhatták Jézus isteni hatalmát, s ezt magának az Istennek köszönték meg. A félelmet és dicsõítést együtt talán istenfélelemnek nevezhetjük. Ez pedig annak az embernek a magatartása, aki elismeri, hogy élete menete, eredményei vagy sikerei nincsenek kizárólagosan a kezében. Ellenkezõleg: sokszor vall kudarcot, s ilyenkor készségesen elfogadja Isten kipótoló és helyreigazító segítségét.
Ez történt Nain kapujában. Egy város siratta az özvegyasszony egyetlen fiát. Jézus pedig feltámasztotta, és "átadta az anyjának". Nem csak együtt érzett a síró anyával, mert tudta, hogy öregségére oltalom és támasz nélkül marad, de megszánta, és segített rajta. Nem csak letörölte könnyeit, de megszüntette könnyhullatását. A temetésre összegyûlt sokaság részvéte így változott át dicsõítésbe.
Talán nem véletlen, hogy Jézus mind a három esetben fiatalt támasztott fel. Jairus leánya "leányka" (Mk 5,41) volt. Lázár, Jézus barátja is ifjú (Jn 11). Az Ószövetséget ismerõ Jézus bizonyára egyetértett a prédikátor bölcsességével: "Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak." (Préd 3,2) Aki fiatalon hal meg, az idõ elõtt hal meg. A három fiatal feltámasztásával figyelmezteti Jézus az emberiséget: "Minden háború Isten akarata elleni bûn. A besorozott fiatalok értelmetlen halálát nem akarja az Isten." Ám Urunknak szava van a fiatalokhoz is: "Ne gyarapítsátok a korai halál okait. Alkohollal és kábítószerrel, könnyelmû száguldással, felelõtlen életvitellel ne kísértsétek az Istent, és ne gyarapítsátok az édesanyák könnyeit!"
Az Isten dicséretére átalakult temetési menet tagjai bizonyára emlékeztek Illés (1Kir 17) és Elizeus (2Kir 4) próféta csodatetteire, ezért mondhatták: "Nagy próféta támadt közöttünk!" Õ azonban sokkal több és nagyobb minden prófétánál. Nemcsak beszélt Istenrõl, de róla, szavairól és cselekedeteirõl le is olvasható, milyen az Isten.
A sokasághoz hasonlót éltek át azok az asszonyok és tanítványok, akik húsvét hajnalán az üres sírnál jártak. Féltek és remegtek. A titok, a szent és hatalmas Isten elõtt elesettnek és tehetetlennek érezték magukat. S továbbadták a feltámadás hírét.

Uram!
Ez a naini özvegy semmivel sem érdemelte ki, hogy segíts rajta. A halál kapujában mégis visszakapta tõled fiát, segítségét és támaszát. Ezt tetted velem is. Az atyai ház ajtajában visszaadtad nekem a fiúságot. Erre sem érdemes, sem méltó nem vagyok! Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.