Amikor közeledett Dávid halálának az ideje, ezt a parancsot adta fiának, Salamonnak: Én már elmegyek azon az úton, amelyen minden földi ember elmegy. Légy erõs...! Tartsd meg, amit Istened, az Úr rád bízott! (1Kir 2,1-3a)

Legyen gondod rá, hogy betöltsed azt a szolgálatot, amelyet átvettél az Úrban! (Kol 4,17)

Olvasmányok: Jn 18,3-9 és Eszt 4,1-17

Október 10.
Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben, és várták a víz megmozdulását. Mert az Úr angyala idõnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet; aki elsõnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett. Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. (Jn 5,1-5)

Az öt oszlopcsarnokban százvalahány beteg várta az angyal megjelenését. S a víz felkavarása pillanatában mindenki úgy mozdult, ahogy tudott. S persze, ki-ki magával törõdött, mert mindig csak egy lehetett az elsõ. A meggyógyult boldogan hazament, a többi pedig visszamászott - ahogy tudott - a helyére.
Az egyik beteg már harmincnyolc év óta feküdt ott. Fiatalon és egészségesen el sem tudjuk képzelni ezt az iszonyú sorsot. Ne is számoljuk ki, ez a közel négy évtized hány csigalassúságú nappalt, hány végeláthatatlan éjszakát jelentett. S hiába volt közel a tó, mégis mindig mások jutottak be elsõként. Megannyi reménysugár, s ugyanannyi kudarc. S közben a veszekedések és a vitatkozások õrjítõ zaja, máskor a gyötrõ csönd.
Errõl a Betesda partján harmincnyolc éve betegen fekvõ emberrõl szóló versét néhány héttel harmincnyolcadik születésnapja elõtt írta Reményik Sándor, s ez nem lehet véletlen. Több mint ötven soron keresztül ömlik a panasz, a költõ panasza, a beteg emberek panasza, akármelyikünk panasza:Harmincnyolc esztendeig volt beteg:
Ha ártatlan volt, bûnössé lett tõle,
Ha bûnös volt, kitisztult hófehérre,
Ha volt önérzet benne: ronggyá válott,
Ha volt szikla-dac: finom porrá málott,
Feküdt a tóparton, s a tóba nézett...
A Tó... közel volt, s mégis messze volt,
Elérhetetlen, mint a csillagok.
(A Bethesda partján)S a hosszú, reménytelen panaszáradat végén, egyetlen verssorba belefér a harmincnyolc év terhét elsöprõ gyógyító találkozás öröme: "De másnap reggel Jézus arra jött." Ez a mondat a költõ s minden meggyógyított ember bizonyságtétele Jézusáról! Arról, aki az ünnepre jött fel Jeruzsálembe, s az ünnepen is segíteni akart, sõt segített is.

Uram!
Panaszkodom olykor: a magam terhe csak magamnak teher. Elfelejtettem, hogy te mindig közel vagy a terhek alatt roskadókhoz. Légy áldott, hogy betegségem a veled való találkozás drága alkalma is. Hívlak, jöjj közelebb hozzám! Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.