Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid. (Péld 16,3)

Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni. (Jak 4,15)

Olvasmányok: Mt 26,51-54 és 2Krón 36,11-21

Október 3.
Jézus mondta: "Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt téged jobb felõl, tartsd oda a másik arcodat is. Ha valaki pereskedni akar veled, és el akarja venni az alsó ruhádat, engedd át neki a felsõt is. Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettõre. Aki kér tõled, annak adj, és aki kölcsön akar kérni tõled, attól ne fordulj el." (Mt 5,38-42)

A fentiek olvasása során azonnal arra gondolunk, hogy Jézus milyen jól ismerte az életet. A zsidók és a rómaiak vagy a samáriaiak között feszülõ ellentétek pillanatok alatt gyûlöletbe és átkozódásba csaptak át. S ma, itt nálunk is "hamu alatt izzik a parázs".
Ha viszont figyelmesebben elolvassuk a Hegyi beszédnek ezt a legszigorúbb szakaszát, megdöbbenünk. Milyen rosszul ismerte Jézus az övéit! Amit kér, merõ képtelenség! Jézusnak számos mai tanítványa is méltatlankodva kiált fel: "Uram, nem vagyok balek! Nem én kezdem a vitákat, a veszekedést, nem én adom az elsõ ütést, de visszaütni édes, bosszút állni õsi jogom! A veszekedésnek is van forgatókönyve, s nem akarok visszahúzódni, meghunyászkodni. Gyõzni akarok még akkor is, amikor már régen legyõztek!" Bizony, Jézus szavainál szimpatikusabb a költõ (Ladányi Mihály) "õszi imádsága:" "Add, hogy többé meg ne bocsássak annak, / aki ellenünk vétett [...] / ne tûrjük el, ha arcul ütnek, / ne tudjunk meghajolni hétrét[...]."
Nem szabad elfelejtenünk, hogy amit Jézus tõlünk követel, azt õ maga teljesítette: "...mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetõzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél." (1Pt 2,23) A Saulból lett Pál döntõ és életfordító élménye is ez. Üldözte a Jézusban hívõket, a Feltámadott pedig nevén nevezve õt is, önmagát is, megállította a damaszkuszi úton. S neki, ellenségének nem csak megkegyelmezett, de szolgálatába is hívta. Ha elpusztítja, az emberek szemében hatalmát bizonyította volna. Kegyelme viszont szeretetét igazolta, dicsõségét szolgálta!
"Rendben van, Uram - mondjuk -, kész vagyok elviselni a másikat, ahogyan te is elviselsz engem. Nem ütök vissza, mert visszaütni bûn, s minden verekedés a második pofonnal kezdõdik." Úgy teszünk, mint Arany János: "Ha egy úri lócsiszárral / találkoztam s bevert sárral: / Nem pöröltem, - / Félreálltam, letöröltem." (Epilógus) S ez nem kevés! Urunk szerint is jobb ez, mint háborúzni, de még nem elég!
Ez nem vezet messzebb, csak a "békés egymás mellett élés" kerítésekkel szabdalt világához. Õ azonban ennél többet vár tõlünk.

Uram!
Köszönöm, hogy nyirbálod vadságomat, kifogásolod indulataimat. Emlékeztess arra, hogy "a szelídek öröklik a földet". Ha kényes helyzetbe kerülök, tarts vissza elégtételtõl, bosszútól! Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.