Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte õt, eljöttek a lakóhelyükrõl... És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma. (Jób 2,11.13)

Sírjatok a sírókkal. (Róm 12,15)

Olvasmányok: Jn 9,24-38(39-41) és 2Krón 26,1-23

Szeptember 23.
Azután egy példázatot mondott a meghívottaknak, amikor észrevette, hogyan válogatják a fõhelyeket: "Ha valaki meghív lakodalomba, ne ülj a fõhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. És ha odamegy hozzád, aki meghívott téged is meg õt is, és így szól: Engedd át neki a helyet! - akkor szégyenszemre az utolsó helyre fogsz kerülni. Hanem ha meghívnak, menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb! - s akkor becsületed lesz minden asztaltársad elõtt. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza megát, felmagasztaltatik." (Lk 14,7-11)

Jézus észrevette, sõt megfigyelte, hogy az asztalnál történõ helyfoglalás során a vendégek válogatták a helyeket. Elsõ látásra ez mindössze külsõ illemkérdés, mégis inkább kinek-kinek belsõ önértékelésébõl következik. A rabbik azt tanácsolták, hogy a vendég az asztalhoz történõ letelepedés elõtt a kiszemelt helyhez képest "lejjebb" álljon, s inkább a házigazda tanácsolja õt "feljebb", így becsülete lesz a vendégek elõtt, fordított esetben pedig megszégyenül. Ehhez képest Jézus sokkal szélsõségesebb követelést fogalmaz meg: "Ülj le az utolsó helyre!"
Jézus mondata viszont "nem tanács, hanem felhívás megtérésre, amely telibe találja a farizeusi magatartást, és a mögötte élõ indulatot. Tekintélyüket, rangjukat, vagyonukat Isten áldásának tekintették kegyességükért, és annak akartak érvényt szerezni a helyek válogatásával. [...] Jézus nem mond kevesebbet tanácsával, mint amit tanítványainak mondott: >>Aki legkisebb mindnyájatok között, az a nagy.<<" (Lk 9,48) (Prõhle) Aki az elsõ helyre törekszik, az mindenki fölé helyezi magát, talán még az Istent is maga mögé utasítja. Ezért szégyenít meg Pál apostol vallomása: "Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bûnösöket üdvözítse, akik közül az elsõ én vagyok." (1Tim 1,15) Vállalnunk kell az Isten elõtt korlátainkat, keresnünk kell az utolsó helyet, és teljesítenünk kell az apostol figyelmeztetését is: "...alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál [...]." (Fil 2,3)
A történet Isten országáról szóló példázattá alakul. Jézus meghívja az akkori és a mai "farizeusokat" a nagy lakomára, a mennyei üdvösségre. Aki méltónak hiszi magát erre a meghívásra, az bizonyára méltatlan. Csak az méltó, aki tudja, hogy meghívása kegyelem, az elfogadásához szükséges hit is Jézus ajándéka. Aki pedig az alázatost felmagasztalja - akkor és most -, maga az Úristen.

Uram!
Tudom, hogy mérlegeden könnyûnek találtatom. Bocsásd meg, ha sokszor ennek ellenkezõjét gondolom. Tudom, hogy az utolsó hely is meg nem érdemelt ajándékod. Segíts örülnöm annak is. Te az utolsó helyet vállaltad értem - a keresztet. Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.