Ki ül a trónon?

„De hála az Istennek, hogy jóllehet a bűn szolgái
voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtek a tudomány azon alakjának, a
melyre adattatok. Felszabadulván pedig a bűn alól, az igazságnak
szolgáivá lettetek.”



Róma 6,16-17




A trón magas, mindenki fölött álló. Bárki, aki látni akarja
a benne ülőt, fel kell néznie rá. A
trón kényelmes, bársonyosan puha. Mindenki vágyik rajta ülni, benne
megpihenni. A trón dicső.
Fényes arannyal bevont karfája tündököl a napsütésben.








A trón magas, aki benne ül, mindenki fölött áll, mert
mindenki ura. Mindannyian szeretnénk, ha nem csak azért kellene rá felnéznünk,
mert hatalma van fölöttünk, hanem azért, mert méltó csodálatunkra; mert
bölcsességével és szeretetével elnyerte hódolatunkat. Olyan személynek kell
lennie, kinek vérében van az uralkodás, de azt nem előjognak, hanem
kiváltságnak tekinti, értünk végzett szolgálatnak. Aki uralkodni akar, annak
vezetni is tudni kell. Ismerni a helyes utat, hogy példakép lehessen, hogy
ítéletei igazságosak legyenek. Jellemében tisztának kell lennie, hogy
elfogadjuk szavát és meg ne szédüljön a magasban. Irgalmasnak is kell lennie,
hogy bánni tudjon velünk.




A trón kényelmes, mi is mindannyian bele ülnénk. Fel is
próbáljuk néha, önmagunk urai akarunk lenni, mert csak az előnyeit, a vonzó
oldalát látjuk, a hatalmat. Sőt, vannak, akik mások trónjára is szívesen
felülnének, hogy rajtuk is uralkodjanak. Ekkor játszmákat játszanak egymással,
sokszor még a családon belül is, és nem veszik észre, hogy ez nem játék. A
kényelem tunyává tehet, ha sokszor kiszolgálnak, ellustulunk és kezdjük
elhinni, hogy ez jár nekünk. Uraknak képzeljük magunkat, pedig csak rossz
szokásaink rabjává válunk és elveszítjük őszinte kapcsolatainkat. Aki nem tud
uralkodni, aki csak a kényelmet szereti, azt a trón megrontja. Észre sem veszi,
és már foglyává válik, nem tud kitörni a szerepéből, mert nem tud megalázkodni.
Ha megtenné – azt hiszi – elvesztené identitását, pedig pont fordítva van. A
trón határozza meg, hogy ki is ő valójában, az a trón, amit magának állított,
önmagának emelt.




Az igazi trón dicső, tündöklő, de nem az aranytól, nem a
hatalomtól, hanem a tettektől. Annak tetteitől, aki benne ül. A tettek pedig
önmagukért beszélnek, nem kell hozzájuk magyarázat, csupán tapasztalat. Megtapasztaltam
már, hogy mikor vagyok boldog. Akkor nem, ha mások uralkodnak rajtam. Akkor
sem, ha én próbálok uralkodni másokon önmagam helyett. Akkor sem, ha a magam
ura vagyok. Mi csak szolgák vagyunk mindannyian és egy jog a miénk, hogy jó
Urat válasszunk magunknak, akit szolgálhatunk. Én csak egy ilyen Urat ismerek,
Krisztust.