JÓSIÁS ÉS HULDA

"Menjetek el, kérdezzétek meg az Urat én érettem és a népért és az egész Júdáért, e könyvnek beszédei felől, amely megtaláltatott; mert nagy az Úr haragja, mely felgerjedett ellenünk, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek, hogy cselekedtek volna mindent úgy, amint megíratott nékünk."

(II. Kir. 22,13.)

Jósiás felnőttkora kezdetétől törekedett királyi hatalmának előnyeit felhasználva felemelni Isten szent törvényének alapelveit. Most, amikor Sáfán, az írnok, felolvasott neki a Törvény könyvéből, felfigyelt az abban rejlő kincsre, és annak szoros kapcsolatát azzal, amit reformmunkájában annyira szeretett volna megvalósítani birodalmában. Elhatározta, hogy az Ige tanácsának fényében fog járni és megtesz mindent, ami hatalmában áll, hogy megismertesse azt a néppel is, és vezesse őket a menny törvénye szerinti hódolat és szeretet gyakorlásában. 
De vajon lehetséges volt-e a szükséges reformok bevezetése? A füle hallatára felolvasott könyv alapján felismerhette, hogy Izrael már elérte az isteni béketűrés határát: Isten hamarosan megbünteti azokat, akik nem tisztelték az Ő nevét. Az Úr haragja már fel is gerjedt népe ellen. Jósiás, bánattal és félelemmel eltelve, megszaggatta ruháit és lelki gyötrelmében megalázkodott Isten előtt, megbocsátást keresve egy megátalkodott nemzet bűneire. 
Abban az időben Jeruzsálemben, a templom közelében élt Hulda prófétanő. A király nyugtalanító balsejtelmektől indítva hozzá küldött, mert eltökélte, hogy ha lehetséges, megkérdezi az Urat e választott küldöttén keresztül, hogy módjában áll-e megmenteni a bűnös Júdát, most a pusztulás határán. 
A helyzet súlyossága és a prófétanő iránti tisztelete arra indította, hogy a királyság első emberei közül válassza ki küldötteit. „Menjetek el - parancsolta nekik - kérdezzétek meg.” (II. Kir. 22,13.)