Isten mindent megítél

„Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az.”
(Prédikátor könyve 12. fejezet 16. vers)



Nem tudom, kit milyen érzések öntenek el a fenti vers olvastán. Bennem egyszerre van öröm és félelem.

Öröm, legfőképp azért, mert Isten ítélete csak jó lehet, hiszen nemcsak a cselekedeteinket látja, hanem a szándékainkat is. Mert hányszor és hányszor előfordul, hogy ugyan a legjobbat akarjuk, de a kivitelezés nem úgy sikerül.

Ahogy Pál mondja: „mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok.” (Róm.7:18-19)

De mivel Ő látja az akarást, így bízhatunk, hogy ennek fényében nézi elrontott tetteinket.

Ám ebbe az örömbe kis üröm is vegyül, mert nem csupán jó szándékkal fordulunk embertársaink felé. Mert bizony lehet, hogy jót teszünk valakivel, de csak azért, hogy később legyen mit visszakérni. „kívülről igazaknak látszotok ugyan az emberek előtt, de belől rakva vagytok képmutatással és törvénytelenséggel.” (Máté 23:28)

Álszenteskedés? Képmutatás? Előttünk sokszor láthatatlan indítékok. S milyen jó, hogy mások sem látnak a fejünkbe. Hisz milyen gyorsan megszületik egy-egy vélemény a másikról, egy előítélet, egy bélyeg, amit rásütünk és nem is érdekel a mögöttes szándék.

Viszont Isten, aki belénk lát, jó és gonosz gondolatainkat, tetteinket egymás mellé téve hoz igaz ítéletet.

De amiért leginkább örülhetünk, és amiért „bizodalmunk van az ítélet napjához”, mert nem önnön életünk igaz voltára, hanem az Ő szeretetére támaszkodhatunk.

Ezért tehát;
„Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket!” (1Ján.4:19)

Sz