Isten hősei -- ISTVÁN, AZ ELSŐ VÉRTANÚ

"Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet! Térdre esvén pedig, nagy fenszóval kiálta: Uram, ne tulajdonítsd nékik e bűnt! És ezt mondván, elaluvék."

(Csel. 7, 59-60.)

István oly férfiú volt, akit Isten szeretett, mert munkálkodott, hogy lelkeket nyerjen meg Krisztusnak. Életét azért vesztette el, mert diadalmas bizonyságot tett a megfeszített és feltámadott Megváltóról... Azt a gyűlöletet, amelyet az igazság ellenségei Isten Fiával szemben tanúsítottak, követőivel szemben is kinyilvánították. Nem tudták elviselni, hogy arról halljanak, akit ők megfeszítettek. Azért haraggal teltek meg, mikor István oly bátor bizonyságot tett Róla...
A hatóság emberei az István arcán fénylő világosság által bizonyítékot kaptak Istentől, hogy az Ő üzenetét közölte. Azonban ők megvetették a bizonyítékot. Vajha ügyeltek volna rá! Azonban nem akartak rá figyelni. /MS 11 - /
Mikor István elhívást kapott, hogy szenvedjen Krisztusért, nem ingadozott. Sorsát leolvasta üldözőinek kegyetlen arckifejezéséről, mégsem vonakodott közölni velük az utolsó üzenetet, amelyet vinnie kellett számukra. Az égre feltekintve így szólt: „Látom az egeket megnyílni és az embernek Fiát állani Istennek jobbja felől.” Az egész menny érdeklődéssei figyelte ezen jelenetet. Jézus, Atyja trónjáról felemelkedve előre hajolt és szolgájának arcára tekintve reá árasztotta saját dicsőségének sugarait. Az emberek csodálkoztak, amikor látták, hogy István úgy ragyog, mint egy angyalnak arca. Istennek dicsősége fénylett rajta, és mialatt Urának arcát szemlélte, ellenségei halálra kövezték őt. Nem gondoljuk, hogy kegyetlen halál az ilyen halál? Azonban István halálfélelme eltűnt és utolsó leheletével is arra kérte Urát, hogy bocsásson meg üldözőinek.
Jézus oly könnyűvé tette követését az Ő gyermekei számára, amennyire csak lehetséges, és azt akarja, hogy az Ő lábnyomaiban járjunk, mert ha ezt tesszük, részesei leszünk Krisztus dicsőségének.