Isten a kőszikla

„De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet. Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem. Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön! Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!
(73. Zsoltár 23-26. vers)

Ha nyitott szemmel járunk a világban és igazán őszinték vagyunk, Aszáf eme Zsoltárának sorait, ha nem is ugyanezen szavakkal, de már mindannyian elmondtuk, elsírtuk az Istennek.

Mikor mindenütt azt látjuk, hogy istentelen emberek háborítatlanul bántalmazhatják embertársaikat, gúnyolhatják az Örökkévalót, ez kérdőjelet karcol szívünkbe: „Mert irigykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét.” (3.vers)

„És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem? Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyűjtenek!” (11-12.vers)

Látszólag, jelen körülményeink között, a hívő élet egy végeláthatatlan, kilátástalan küzdelem a világ minden sötét elemével, másokkal és önmagunkkal, melyben úgy tűnik, csak vesztesek lehetünk.

Igen, úgy tűnik, ennek a világnak bolondjai, vesztesei vagyunk egészen addig, „Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát.” (17.vers)

A Szentírás beteljesedő próféciáit és ígéreteit szemlélve rá kell eszmélnünk, hogy minden emberi megoldást romba dönt (Dán.2:44) az, „A kő, a melyet az építők megvetettek, az lett a szegeletnek fejévé és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává” (1Pét.2:7)

Jézus, aki sokak számára ma is csak kis jelentéktelen ’kavicsnak’ tűnik, az a változhatatlan Kőszikla, aki egyetlen menedék a világunkat elnyelő nyomorúság vihara ellen számodra is.

„A leggyöngébb is rábízhatja magát, és akik a legerősebbnek képzelik magukat, a leggyöngébbnek fognak bizonyulni, hacsak nem választják Krisztust erősségüknek. "Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét" (Jer 17:5). Az Úr "Kőszikla, cselekedete tökéletes!" (5Móz 32:4) "Boldogok mindazok, akik őbenne bíznak!" (Zsolt 2:12)”
/E.G.White; Jézus élete 350.o./