Hinni a reménytelenség ellenére is…..

„Aki
reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok népnek atyjává lesz, a szerint,
amint megmondatott: így lészen a Te magod.” Róma 4,18.








Néha
nem sok okunk van a reménységre! Minden ellene szól ennek, és úgy érezzük,
fölösleges hinnünk, mert úgysem úgy lesz, ahogy szeretnénk! Ábrahám története
viszont bemutatja nekünk, hogy az Isten ígéretei biztosak és arra lehet építeni
a sorsunkat. Annyira örülök, hogy a Biblia úgy mutatja be Ábrahámot és Sárát,
mint valóságos embereket hibáikkal, gyarlóságaikkal együtt! Nem színezi ki a
történetüket, nem hallgat el sötét részleteket életükből, amelyekre nem
lehettek valami büszkék, hanem a Biblia a melléfogásaikat is elénk tárja, hogy
tanuljunk belőle….








Ábrahám
100 éves volt, amikor végül is megszületett a megígért gyermek, Izsák. Hogyan
is bízhattak volna Isten szavában, amikor Sára meddő volt, és már a 90. életéve
felé haladt…. Ezért is folyamodtak a korabeli szokáshoz, mely szerint, ha az
úrnő szolgálója szül gyermeket a férjtől, sajátjának tekintheti azt. Teljesen
kézenfekvő volt, hogy Isten így teljesíti az ígéretet, nem? Mégsem ez volt az
Úr útja! Így szólt a Teremtő egy napon szolgájához: „Kétség nélkül a te
felesége Sára szül néked fiat. Nevezd annak nevét Izsáknak.” I.Móz.17,19.
Lehet-e hinni Istennek? Rábízhatom-e az életemet? Még Sára is nevetett, amikor
ezt a képtelenséget meghallotta…. Sokszor ilyen kilátástalannak tűnnek az Úr
ígéretei, de tudd meg, hogy az Isten nem ember, hogy hazudjék! Beteljesíti,
amit mondott! Minden emberi hitetlenség ellenére megszületett Izsák. El tudom
képzelni, mennyire örültek az ígéret fiának a szülök! Biztos, hogy dédelgették,
kényeztették, hiszen idős korukban született, és Ő viszi tovább a nevet…
Mindent megadtak neki, óvták széltől, víztől, melegtől.  Egyszer csak, amikor már felnőtté vált Izsák,
különös paranccsal fordult Isten Ábrahámhoz: „…Ábrahám!...vedd a te fiadat….
akit szeretsz, Izsákot….,áldozd meg..! I.Móz.22,2. Miről van szó??? Az ígéret
gyermekét áldozzam fel??? Mégsem olvassuk azt a Szentírásban, hogy Ábrahám
ellenkezett volna Istennel. Eleget járta már a maga útját, eleget hibázott már!
Élete során megtanulta, hogy jobb az Istenre hagyatkozni még akkor is, amikor
nem pontosan érti, hogy mi, miért van! Persze azért feleségének nem mondta meg
a dolgot, ki tudja miért….?  Elindultak
tehát a Mórija hegyére, hogy véghezvigye azt, amit emberi ésszel fel sem lehet
fogni, de biztos, hogy a legjobb, mert az Úr mondta… kész lett volna feláldozni
a fiát, akit annyira szeretett – lehet, hogy túlságosan is! Ekkor Isten
megállította a kezét, és nem engedte, hogy megölje az ígéret gyermekét.








Elgondolkoztam azon, hogy miért kérte Isten ezt a
kegyetlennek tűnő dolgot? Csak egy magyarázat van rá! Mivel Ábrahám már sokszor
melléfogott rövid, de eseménytelen élete során, ezért be kellett bizonyítani
Sátánnak és az el nem bukott világok lakóinak, hogy élete megváltozott, és
felnőtt ahhoz, hogy Isten népének az ősatyja legyen. Az Úr biztos volt abban,
hogy Ábrahám kiállja a próbát, de Sátán vádolta Istent, hogy ilyen eszközei
vannak.… Ezért be kellett mutatni Ábrahámnak, hogy ki az első az életében… hogy
még a legdrágábbat is képes feláldozni Érte!



Nekünk is fel kell mennünk legalább egyszer a magunk Mórija
hegyére! Csetlő-botló életünk során bennünket is vádol Sátán bűneinkkel
Istennél! Van is miért, és ezt jól tudja, hiszen Ő visz bele a bukásokba. Pedig
nem az a lényeg, hogy mennyit vétkeztünk, hanem az, hogy megvalljuk Istent
mindenki előtt, hogy Ő a legfontosabb számunkra. Nem kéri az Úr, hogy valóban
áldozzuk fel életünk legdrágábbját, csak a szándék a fontos! Megtennénk, ha
arra kerülne a sor, de ez nem elégséges. Istennek a maga Fiát kellett
feláldoznia bűneink eltörlése végett…








Ma reggel mondd el az Örökkévalónak, hogy Ő a legfontosabb
számodra, és öleld meg azt, akit kész lennél még akár feláldozni is Érte! Mert
ha valakit nagyon szeretsz, kész vagy lemondani róla, ha ezt kívánja Isten….