(Jn. 17,14-15.)

A kereszténynek elvégzendő kötelességei vannak ezen a világon és Isten felelősségre fogja vonni, hogy hűségesen elvégezte-e azokat. Nem az a kötelessége, hogy kolostor falai közé vonuljon, sem az, hogy kerülje a világiakkal való kapcsolatot. Igaz ugyan, hogy elvei a legszigorúbb vizsgálat alá kerülnek, és fájdalmasan érintik azok a dolgok, amelyeket szemeivel lát és füleivel hall. De miközben hozzászokik a látványhoz és a hangokhoz, nem szabad, hogy ezeket meg is szeresse. A világgal való érintkezésünk közepette hajlamosak vagyunk átvenni a világ lelkületét, felvenni szokásait, ízlését, kívánságait. Nekünk azonban ez a parancs szól: „menjetek ki közülök és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, és leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá és leányaimmá.” (II. Kor. 6,17-18.) 
Sohase hagyjátok, hogy a világ azt mondhassa, hogy a világiak és Krisztus követői egyformák ízlésükben és tevékenységükben; mert Isten válaszvonalat húzott népe és a világ közé. Ez a válaszvonal széles, mély és tisztán látható, nem vegyül el oly mértékben a világgal, hogy ne lehetne megkülönböztetni a két oldalt. „Ismeri az Úr az övéit.” (II. Tim. 2,19.) „Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Mt. 7,20.) 
Csak ha imában vigyázva és az élő hitet gyakorolva járunk, akkor tudjuk magunkat épségében megőrizni a Sátántól jött kísértések között; „mert mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk” (I. Jn. 5,4.). Szíveddel mindig a hit nyelvén beszélj: „Jézus azt mondta, hogy elfogad engem, és én elhiszem azt, amit mondott. Én dicsérni akarom őt; dicsőíteni az Ő nevét.” Sátán melléd férkőzik, és azt súgja, hogy semmi örömöd nem lesz ebben. Te így válaszolj: „’a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.’ Isten gyermeke vagyok, mindenem megvan, amiért örvendhetek. Megbízom Jézusban. Isten törvénye a szívemben van; egyetlen lépésem sem fog megcsúszni.”