Föld vándorai: Ezékiel. 12, 3-4.

A mindentudó és mindent előkészítő Isten, aki teremtette ezt a látható földet, de amely a bűnt elkövető ember miatt, lelki sivataggá változott, azon utat készített, hívő vándorainak, a most még láthatatlan új Föld felé. Nos, erről a sivatagi vándorútról szóló üzenetet, Ezékiel próféta könyvében találjuk följegyezve, a 12-ik fejezet, 3-4-ik versében. ,,És te embernek fia, készíts magadnak vándorútra való eszközöket, és vándorolj ki úgy, ahogy a vándorok szoktak" Isten gyermekei, valóban csak vándorok, akik átvonulnak ezen a földi, lelki sivatagon. Ha látunk koldust vándorolni az országúton, akinek egész vagyona, a vándorbotja, és vándortarisznyája, jusson eszünkbe, hogy mi is, ilyen semmi nélkül való koldus vándorok vagyunk. Eszközeink pedig a hit botja, és vándortarisznyánkban az Ige, áldott napi kenyere. Vándorutunk hossza pedig, földi életünk. Mely rövid megszakítás után, beletorkollik, az örökkévalóságba. A hívő emberek lelki útja, keskeny út, mely csak ritkán sima, inkább göröngyös, kövecses, bozótos út, mely veszélyeket is rejteget. De hitünk botjára támaszkodhatunk, ha fáradtak vagyunk, ha veszélyes útszakaszhoz érünk. Ha bozótot kell elhárítani az útból. Vagy ha kétségeink támadnak, hitben mindig erőt, bátorságot nyerhetünk. A vándortarisznyára is, igen nagy szükségünk van, hiszen abban van a mindennapi kenyerünk, lelkünk egyetlen tápláléka, Isten áldott igéje. Mellyel naponta táplálhatjuk, halhatatlan lelkünket. Miképpen Izrael fiai táplálkoztak a mennyei mannával, 40 éven át, a Sínai sivatagban. A Bibliából ismeretes kis fiúcska tarisznyájában lévő 5 kenyérrel és 2 hallal, az Úr Jézus, 5 ezer embert vendégelt meg, a kenyértelen pusztában! A mi áldott kenyerünk, Isten igéje, mellyel táplálhatjuk halhatatlan lelkünket, amíg vonulunk ezen a földi, lelki sivatagon át, mennyei dicsőséges hazánk felé! Szomorú azonban, hogy sok lelki vándor, csak ritkán veszi elő tarisznyájából a Bibliát, és abból lelke táplálékát, Isten igéjét. Ezért sokszor csak szédelegve araszol előre, a vándorúton. De aki naponta, hűségesen táplálja lelkét, mennyei kenyérrel, az boldogan vonul, dicsőséges mennyei célja felé! Hite botjára nem csak támaszkodhat, hanem - ha kell - védekezhet is vele, és átsegíti őt, a veszélyes buktatókon is. De nem csak próbák, hanem olykor, örömök is adódnak a hívő sivatagi vándoroknak. És ezek a lelki örömök, szinte szárnyakat adnak nekik az úton. Mégis, legnagyobb örömük a lelki vándoroknak, hogy a sivatagi úton, nem egyedül vándorolnak. Ugyanis, az Úr Jézus, megígérte nekik, hogy Szentlelke által, velük lesz a vándorúton mindennap, a világ végezetéig! Ó milyen csodálatos erősítés ez, a föld minden lelki vándorának! Hiszen a vándorúton rejtett csapdák, nehezítik az előbbre jutást. De ilyenkor, a Szentlélek Isten siet segítségükre, hiszen ő világosan látja, ezeket az elrejtett veszélyeket, és elhárítja útjukból azokat. Azonban, ős ellenségük a Sátán is lesben áll, s mivel láthatatlan, szemükön, fülükön keresztül igyekszik megkísérteni őket. Sajnos, sok lelki vándort, sikerül is letérítenie a keskeny útról. Azonban a föld lelki vándorának, a saját ó emberével van a legtöbb baja. Mivel az ó ember, igen csak megköveteli a magáét? Sok lelki vándor élete, azért szenved hajótörést, mert nem tudja megfékezni, teste sokféle kívánságát. Ha térképet tudnánk készíteni, lelki sivatagi vándorutunkról, akkor arra igen csak furcsa útvonalak kerülnének. És nem minden életút, végződne a mennyei célnál! Nagyon sok lelki vándor, nem veszi igénybe, a Szentlélek segítségét, és sok lelki vándor, a lelkét sem táplálja rendesen az élet kenyerével, így lelke elsorvad, elfárad, és nem az ÉLET vizét veszi igénybe, lelke szomjának enyhítésére, hanem világi forrásokhoz folyamodik, melyeknek szennyes vize, csak teste szomjúságát elégíti ki. Pedig lelki kenyere és itala, ott lapul vándortarisznyájában. Ám ha nem él velük, soha nem éri el az égi célt! Ez a lelki sivatagon való átvonulás, nem egy napsütéses virágos mezőn való vidám kirándulás? Hanem egy élethosszig tartó, kemény harc! Hiszen ez a lelki keskeny út, ellenséges területen vezet át. Itt a vándornak, ébernek és józannak kell lennie. Mivel az ellenség, legtöbbször nem szembe, hanem észrevétlenül orvul támad, de a hívő vándor, mindig számíthat a Szentlélek segítségére! A Szentlélek által jelen lévő Jézus, látja a rejtőzködő ellenséget, és közbelépése nyomán, az ellenségnek, inába száll a bátorsága, és gyáván megfutamodik, a helyszínről. Áldott Urunk, nem csak gondoskodott, vándorutunk eszközeiről, de arra is biztat minket, hogy használjuk azokat. Mert nélkülük, lehetetlen a célba jutás! A koldus-név, nagyon is illik reánk. hiszen semmi nélkül valók vagyunk. Lelkünk, testünk, életünk, Isten ajándéka! Nem kérkedhetünk velük, mintha azok, a sajátunkéi volnának. Áldott Urunk, feladatot is bízott ránk vándorlásunk folyamán. Olyan embereket is hívogassunk erre a lelki sivatagi keskeny útra, akik most még kételkednek ennek az útnak létezésében. Akik csak azt a széles utat ismerik, melyen elindultak, születésük napján. De ők, nem is gondolnak arra, hogy testi haláluk után, halhatatlan lelkük, tovább vonul majd a kárhozatba. Hála legyen Istennek, Ő adott lehetőséget minden embernek a széles útról, a keskeny útra való átlépésre! Azonban, ennek az átlépésnek, még testi halála előtt kell, megtörténnie. Mert halála után már, senki sem változtathat, kárhozatos állapotán! Mivel pedig egy örökkévalóságról van szó, ezért az átlépésnek, mérhetetlen nagy súlya van! Hiszen a tét: vagy örök üdvösség, vagy örök kárhozat. vagy örök fény, vagy örök sötétség. Ezért, aki még időben nem lép át, a kárhozat útjáról, az üdvösség útjára, örökké tépni fogja őt, vádoló lelkiismerete. Mivel elmulasztotta a drága lehetőséget! Urunk segíts minket, szegény lelki koldusokat, hogy megérkezhessünk hozzád, és átvehessük, a királyi gyermekek, hófehér öltözékét, mely áldott Megváltó Urunkéhoz lesz hasonló. És láthassuk örökké, káprázatos dicsőségedet.

Írta: Pecznyík Pál 2014-ben.