Félelem nélkül

"A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben."
János első levele 4:18

Muraközy Gyula: Az erő

- Ugye, édesapám, amikor a sziklát véres zivatarban villámok hasítják, viharok rárontnak, habok ráomolnak, s magas szikla volt ma, s kőszirt marad holnap; ha a századok nem tudták porrá tenni, sziklánál erősebb nincsen is tán semmi? - Nem, fiam. Ott nem lelsz sem érzést, sem eszmét, csak makacs a szikla. Az erő nem ez még. - Akkor, édesapám, az a hősi ember, aki egymaga vív gyilkoló sereggel, s küzd, ha hősi teste csupa vér, merő seb, ugye, a világon az a legerősebb? - Nem fiam. Nézd a föld valamennyi hősét, mind csak bátor ember. Ez nem az erő még. - Hát a zsarnok, apám, ki népeket tör le, s előtte mindenki csak térdelő törpe, és amerre halad, hervadás a lábnyom, ő a legerősebb ezen a világon? - Fiam. Bár ha a föld mind neki teremne, a zsarnok hatalmas, nincsen erő benne. - Édesapám! Akkor nincs is erős ember? - Kedves kicsi fiam! Egy bús, őszi reggel - kicsiny gyermek voltál, sápadt, apró, gyenge - az édesanyádat temettük el csendben. Szép, sápadt arcával, fekete szemével betegágyad mellett lelte minden éjjel. Kétes hajnalórán lázas álmod leste, fáradt volt szegénynek a gyönge, kicsi teste. Téged sötét árnyak hallgatózva vártak, ám ő elébe állt a rideg halálnak. Virrasztva, ápolva, ringatva becézett, s halovány arcodra visszatért az élet. Őszi napsugárnál már te ránevettél, betegséget, könnyet, fájdalmat feledtél. S őszes sötét felhő könnyét, hogy kisírta, szegény édesanyád leroskadt a sírba. Nem volt erős szikla, nem is termett harcra. Hervadó virág volt szelíd, sápadt arca. Magahunyó napfény, kettétörött nádszál, s mégsem volt nagyobb hős az édesanyádnál. Tudod már fiam, hogy az erős ki lehet? - Tudom, édesapám: aki nagyon szeret.