Csak szeress...

„Jézus így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”  Máté evangéliuma 22:37-40

Csak ennyi lenne az egész. Csak szeretni kellene, és nem itt tartanánk. Csak szeretni kellett volna már az elején, szeretni Istent, és nem enni a gyümölcsből, amire azt mondta, hogy tabu. Csak szeretni a másikat, és felvállalni, hogy „vétkeztem, Uram...” Csak dönteni helyesen Isten mellett akkor is, ha épp nem igazán érthető a miért, és nem hallgatni a Kísértő szavára, mert azóta sem tudjuk, mi a jó és mi a rossz, és bár Isten képére lettünk teremtve, ma már közel sem hasonlítunk rá. 
Csak szeretni, ennyi lenne. Nem várni, hogy lépjen a másik elsőként, hanem megtenni azt a bizonyos legnehezebb lépést. Nem várni, hogy Isten oldja meg életem összes gondját, problémáját, táncoljon úgy, ahogy én fütyülök, és majd akkor Őt választom, hanem elfogadni, amit adott az Élet, és megtanulni szeretni Őt. Ma. 
Nem nézni a bőrszínt, etnikai hovatartozást, politikai nézetet és gondolkodásbeli különbséget, hanem úgy bánni a másikkal, ahogy én is szeretném, hogy velem bánjanak. Nem gondolkozni azon, hogy megéri-e, hanem kinyújtva kezemet, adjak esélyt a másiknak az újrakezdésre. És időnként nem azt nézni, én hogyan járok jobban, hanem mi lenne neki a hasznos. 
Álomvilágban élek - mondod halkan magadban. De még lehet. Talán. Ha te és én ma döntünk, akkor neked, nekem és a környezetünknek más lesz. Ha végre igazán megértjük azt az áldozatot, amit Isten hozott meg értünk, ha végre igazán megértjük, hogy Ő szeret, akkor nem lesz nehéz dönteni. Akkor akarni fogjuk ezt a döntést, és a szeretet lesz a természetes. 
Hát legyen így! Engedjük Istent közel magunkhoz, engedjük be az életünkbe, és hagyjuk, hogy cselekedeteinket átformálja a szeretet egyszerű parancsolata!