Jertek, és lássátok Isten tetteit! Félelmesek dolgai az emberek között. (Zsolt 66,5)

Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. (Ef 1,3)

Olvasmányok: Ez 17,1-6.22-24 és 1Krón 21,1-14

Szeptember 1.
Amikor útban volt Jeruzsálem felé, Samária és Galilea között haladt át. Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: "Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!" Amikor meglátta õket, így szólt hozzájuk: "Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak." És amíg odaértek, megtisztultak. (Lk 17,11-14)

Ez a történet a revideált Károli-fordításban még ezzel a címmel szerepelt: "A tíz bélpoklos meggyógyítása". A poklosság különféle bõrbetegségek gyûjtõneve, ezek egyike a lepra. Ma is létezik sokfelé a világon, pedig már gyógyítható. A betegség érintéssel terjed. Az ember bõrén egyre sötétebb, terjedõ barna foltok jelentkeznek, ezek ragadós, bûzös váladékot engednek. A fertõzés lassan hatalmasodik el a beteg testén, egyes testrészek le is válhatnak. A betegséget csak egy darabig lehetett titkolni, aztán jött a kitaszítottság: ott kellett hagyni a családot, az otthont. A betegek a falvakon kívül éltek nyomorúságos körülmények között, az arra járók könyöradományaira utalva. Mindezt súlyosbította a törvény elõírása: "A poklos embernek [...] legyen a ruhája tépett, a haja gondozatlan, takarja el bajuszát, és ezt kiáltsa: tisztátalan, tisztátalan!" (3Móz 13,45) Mindezzel együtt járt az egészségesek megvetése is: "Bûneid miatt büntet téged az Isten! Megérdemled a sorsodat!"
A tíz kitaszított bizonyára sokat hallott Jézusról. Nevén szólítva kiáltanak hozzá segítségért: "Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Az vagy, akinek szólítunk: Jézus, vagyis Szabadító! Mi pedig poklosok vagyunk, messzirõl kiáltunk tehát, állapotunkat nem titkoljuk, nem is akarjuk. Elõtted nem restelkedünk, segíts meg!"
Jézus megszánta õket. A gyógyítással nem csak rajtuk könyörült. Kifejezte azt is, hogy a poklosok nem bûnösebbek az egészségeseknél, megvetésükkel nem értett egyet. Az Isten nevében gyógyított, betegségük tehát nem lehetett, nem volt az Isten büntetése!
Jézus nem érintette meg õket, hanem a törvény elõírása szerint elküldte õket a papokhoz. S azok az úton megtisztultak. Jézus gyógyított, de ehhez szükség volt arra, hogy a leprások hallgassanak szavára. Ez nem emberi együttmûködés, ez a bizalom megléte: Hisszük, hogy úgy lesz, ahogyan mondja, ezért elindulunk. Bizalom ébredt a szívünkben iránta, ezt is õ ajándékozta, s elindulunk oda, ahova küld. A hitünk nem hozzátétel az õ hatalmához. Ha viszont nem hiszünk, magunk akadályozzuk meg a gyógyulást.

Uram!
Betegnek kell lennem ahhoz, hogy megtanuljam, az egészség a te ajándékod, melyért soha nem lehetek eléggé hálás. Segíts nekem, hogy a betegség magányában megtaláljalak téged. Add, hogy betegen is hûségesen bízzam benned. Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.