Békében élni

„Ha lehetséges, a mennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek.”
(Rómabeliekhez írt levél 12. fejezet 18. vers)

Mióta ősszüleink szakítottak a tiltott fáról, a béke elérhetetlen távolságra került tőlünk. Nincs olyan másodperc a földön, hogy ne történne valami szörnyűség, tragédia, mely után ne merülne fel újra és újra a kérdés: Miért kell ennek így lenni? Miért nem tudunk békében élni? Miért, miért…?

Milyen jó lenne, ha nem lennénk kitéve mások szeszélyének. Nem kellene félni a jövőtől. Nem idegesítenének önkényeskedő főnökök, munkatársak, beosztottak, rossz szomszéd, rossz gyermek… ha nyugton hagynának és senki sem zargatna.

De vajon, ha meg is szűnne minden kívülről érkező negatív impulzus, hogyan számolnánk le a benső háborgásunkkal és elégedetlenkedéssel?

Minél többet gondolkodunk ezen, be kell lássuk; a háborúság, természetünk alapja, és mint a gyom mindenütt megveti lábát, de az igazi békéért keményen meg kell dolgozni.

Bizony, mennyire nehéz építeni, és milyen könnyű rombolni. Mennyire nehéz akarni megérteni a másikat. Mennyire nehéz a másik érdekét is szem előtt tartani, s nem csak a magamét. Mennyire nehéz nem visszavágni. Nehéz, mert nem ilyenek vagyunk.

Viszont Jézus, aki maga a békesség, mindannyiunkat a béke követévé szeretne tenni. Olyan emberekké, akik a fegyverekből kapákat, és a kardokból metszőkéseket kovácsolnak. (Ézs.2:4) Akik azért boldogok, mert békességre igyekeznek. (Máté 5:8)

Akik mindennapi életükkel hirdetik, hogy sóvárogva várják az Örökkévaló béke országának eljövetelét.

Ahol „a farkas a báránynyal, és a párducz a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat; A tehén és medve legelnek, és együtt feküsznek fiaik, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik… nem ártanak és nem pusztítnak sehol…, mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével.” (Ézs.11:6-9)