„Mert az
Úrnak felhője vala a hajlékon nappal, éjjel pedig tűz vala azon, az Izráel
egész háznépének láttára, egész utazásuk alatt.”

 (Mózes második könyve 40. fejezet 38. vers)




Kerékpár
és futóverseny közben többször átéltem már milyen bátorítólag hat, mikor szurkolók
százai buzdítanak a tovahaladásra. De még bátorítóbb, mikor feleségem áll ott a
pálya szélén frissítővel és az utolsó méterekre leírhatatlan erőt ad a tudat,
hogy ott vár a célban.




Igaz,
nem ő teker, nem ő fut, nem ő küzd a kilométerekkel, a fáradtsággal, mégis
puszta jelenléte plusz energiát jelent a legnehezebb pillanatokban.




S
mi a helyzet a mennyország felé tartó futással, a nagy küzdelemmel, melynek
célja az örök élet elnyerése? 




A
zsidó nép vándorlásának és Isten vezetésének története előképe mennyei
otthonunk felé tartó haladásunknak. 




Bár
nem az ő talpa taposta a Sínai pusztáját, nem az ő keze ütötte le, aztán szedte
fel a sátorcöveket, nem ő szedegette össze a mannát, nem ő gyúrt belőle tésztát
és nem ő sütötte a kenyeret, viszont az Ő jelenléte miatt nem kopott el egyikük
saruja sem, nem dagadt fel a lábuk. 




S
ahogy nekik biztonságot és védelmet jelentett az Úr jelenléte, ugyanezt kívánja
nyújtani nekünk is. 




Kérdezheted
hogyan? Nem megy előttem tűzoszlop, nem kísér felhőoszlop. Szomorú, hogy ott a
pusztában is és ma is megannyi vándor pusztul el hasonló hitetlen, zúgolódó
kijelentés miatt. 




Így
hív ma Jézus téged is: „Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és
hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem
hívő.” (Ján.20:27)




„ímé
én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!” 

(Máté
28:20)




Ő
azt mondja: Gyere, én a célban várlak. 




Maranatha.





A
cél; „Az Úr” közel!