I.  A mulandó ember az Örökkévaló Isten előtt

Ebben az imájában Mózes gondolatait először az Isten örökkévalósága ragadja meg. “Minekelőtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké Te vagy Isten” (3. vers). Istennek ezt az időfölöttiségét örökkévalóságnak szoktuk mondani. Istenben viszont nemcsak az időfölöttisége örökkévaló, hanem minden, ami vele kapcsolatos, ami belőle és tőle ered és származik. Az örökkévalóságának ez a hangsúlyozása mindenek előtt a pogányok isteneivel való szembeállításban kap nagy jelentőséget. A pogányok istenei ugyanis a teremtett világ körforgásával együtt születnek és keletkeznek, majd pedig tűnnek el végleg. Az Örökkévaló azonban mármindeneknek előtte volt, hiszen Ő teremtett mindent, ezért Ő előtte “Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz” (Ésa. 43,10/b.). Több helyen a Bibliában, főleg a zsoltárokban olvashatunk Isten örök terveiről, örök szeretetéről, kegyelméről, hűségéről és uralmáról. “Azért legyen tehát az ív a felhőben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről...” (I. Móz. 9,16/a.). “Körülmetéltetvén körülmetéltessék a házadban született és a pénzeden vett; és örökkévaló szövetségül lesz az én szövetségem a testeteken” (I. Móz. 17,13.). “Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme” (Zsolt. 106,1.). A Jelenések könyve ezért beszél úgy Istenről, hogy Ő a kezdet és a vég, az alfa és az omega; “aki van, és aki volt, és aki eljövendő” (Jel. 1,8.), mert a mi Istenünk mindig létezik és van, és Benne van mindennek a kezdete és a vége.

Az előzőek szerint Isten időtlensége nemcsak kezdet és vég nélküliséget jelent, hanem az időbeli egymásutániságnak a tagadását is. Ennek a szuverén képességnek a következménye a mindent egybefogó látás birtoklása is. Istenből hiányzik az a fajta egymásutániság, ahogy mi látjuk a világunkat, vagyis hiányzik az a fajta változás, amelyet idővel szoktunk mérni. Istenben nincs múlt és jövő, hanem Ő egy örök jelenben él meg mindent, ezért nyilatkoztatja ki esetenként a jövőre vonatkozó prófétikus eseményeket is úgy, mintha már megtörténtek volna. “Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap...” (5. vers). “...egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap” (II. Pét. 3,8.).

Isten éppen ezért soha nem siet el semmit, de nem is késedelmeskedik. Mindig a saját fogalmainkat vetítjük ki rá, amikor azt mondjuk, hogy emlékezik valamire; hiszen Őbenne nem emlékezés vagy várakozás van, hanem egy mindent egybefogó látás. Isten mindig a jelenben szemléli azt, ami számunkra múlt, jelen és jövő. Isten örök jelenét oly módon lehet megérteni, ha magunk elé képzelünk egy embert, aki egy helikopterről néz végig egy felvonuló hatalmas tömeget. Ez az ember egybefogva, a jelenben látja nemcsak az ünnepi tribün előtt elvonulókat, hanem a már elvonultakat is, és a később érkező csoportokat is. Minél magasabbról nézi a felvonuló menetet, annál többet tud így egybefogni a jelenből, a múltból és a jövőből. Isten pedig egészen felülről szemléli a mi világunkat és a benne történő eseményeket, ezért mindent egyszerre lát, míg mi csak bizonyos részleteket.

Istennek nemcsak a tudása fogja egybe azt, ami a világban az időbeliség következtében széthúzódik, hanem a lényege is úgy fog össze minden értéket, hogy minden pillanatban egyszerre birtokolja a létnek egész teljességét. Benne az értékek nem szétaprózva, hanem a maguk kibontakozottságukban, a teljes megvalósultságukban vannak meg minden pillanatban. Az Istenben lévő örökkévalóság a határt nem ismerő életnek a tökéletes és egyszerre való birtoklását jelenti. Istenben nincsenek pillanatok, de minden pillanatot nemcsak átél, hanem tökéletesen birtokolja is.

Isten örökkévalósága az egyik oka annak is, hogy miért ennyire érthetetlen számunkra a szándékai és tettei. Az idő a teremtményi lét egyik kategóriája, a teremtmény pedig létében és működésében teljesen Istenre van utalva. Mi csak időben tudunk gondolkodni, és nem tudjuk elképzelni, hogy amit Ő öröktől fogva elhatározott, az hogy lehet számára most egy bennünket személyesen érintő jelen elhatározás. Mi nem tudjuk elképzelni örök döntéseinek a jelenben történő tetteinkkel való együttműködési módját. Ésaiás próféta ezért fogalmazza meg a következőket: “Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok... Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én... gondolataim a gondolataitoknál” (Ésa. 5,8-9.).