„Amikor imádkoztok, ne legyetek
olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon
megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony, mondom néktek:
megkapták jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és
ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit
titokban teszel, megfizet neked.”

Máté 6:5-6.




Hallottad már ezt?

-         
Én nem azért mondom… Közben AZÉRT mondja

-         
Nem akarlak megbántani… Közben MEGBÁNT

-         
Én nem vagyok sértődékeny… DEHOGYISNEM!

-         
Én nem vagyok nagyképű, de… És természetesen rájössz,
milyen nagyképű!

-         
Én nem szeretem magamat mutogatni… aztán megáll az
utcasarkon – imádkozni.

Hogy is volt ez az imádkozás
dolog? Ment a farizeus az utcán, egyszer csak eszébe jutott, hogy imádkoznia
kellene. Megállt. Szétnézett. Igen, látni fogják az emberek szentségemet.
Imaszíj a csuklóján és a homlokán, Jeruzsálem felé fordul és jól látható –
hallható módon elmondja imáját. Az emberek megállnak. Leveszik kalapjukat.
Csettintenek. És azt mondják: Ez igen! Ez egy ima-ember! Milyen szépen tud
imádkozni! És milyen buzgón! S ezzel máris elvette, megkapta jutalmát. Az
emberektől. Nem Istentől!

Te ne így tégy – mondja Jézus.
Mondanivalód van? Menj el egy csöndes helyre, ahol nem zavar senki! Ne engedd,
hogy elterelje bármi is a figyelmedet. És amit csendben elmondtál nekem,
hittel, őszinte vággyal, arra én nyilvánosan válaszolok. Biztosíthatlak róla,
hogy ÉN meghallottam, amit te halkan elrebegtél. És máris megérted, hogy
Istennek nem szép imákra van szüksége, nem gyönyörűen megalkotott szavakra.
Hanem a szívedre. A szívből jövő ima MINDIG meghallgattatásra talál.

Próbáld ki!