Az evangélium szolgái

„Hirdette az Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról, teljes bátorsággal, minden akadályoztatás nélkül.”

ApCsel 28,31 (MBT)

 

Az Újszövetségben száznál is több igehely tanúskodik arról, hogy a tanítványok hirdették az evangéliumot, beszéltek Isten országáról, és legalább ugyanennyi, ha nem több, arról, hogy tanítottak Jézus Krisztusról. Miért olyan meglepő ez ma? Több okból is:

Először is nem értjük, hogy mi lelkesítette őket annyira, hogy ezt az életmódot választották, hisz egyáltalán nem volt könnyű. Az apostolok közül többen családosak voltak. Péternek volt felesége, akinek az anyját maga az Úr gyógyította meg. De ők, sokszor a családot is háttérben hagyva, akár életük kockáztatásával is végezték a munkát. Pál pedig pontosan a családról mondott le, hogy gyülekezeteket alapíthasson, prédikálhasson a pogányok országában, végül még itt, Rómában is. 

Másodszor azt sem értjük, miért volt ez annyira fontos a keresztényeknek, hiszen ma sokkal inkább a hitgyakorlaton van a hangsúly. Abban az időben alig volt keresztény az egész világon. Így értjük, hogy az evangélium hirdetése, a prédikálás akkor fontos volt. De ma a kereszténység világvallás. nincs kontinens, sőt lassan ország vagy országrész, ahol ne lennének? Akkor miért? 

Az ok egészen egyszerű. Az kérte rá őket, akit szerettek. Számukra a bizonyságtevés nem munka, nem vallás volt, hanem életforma. Mivel együtt éltek Jézussal tanítványként, mennybemenetele után is megtanultak vele lenni hitben. Uruk szavait nem dogmaként értelmezték, hanem életelvként. Megtapasztalták, hogy amit nekik tanított, az mind igaz, hatékony és működik. Krisztus szeretetelveit a legcsodálatosabb ajándéknak tartották, ami velük történhetett egész életükben. Ez a szeretet volt az, ami önzésüket legyőzte és arra vezette őket, hogy minden kincsüket osszák meg másokkal. Ez az evangélium hirdetése. Krisztus szeretetének a megosztása másokkal, másokért.