Isten egy fontos leckére akar megtanítani bennünket. Úgy kell szeretnünk, hogy el tudjuk választani az embert és az általa elkövetett cselekedeteit, mert e kettő nem feltétlenül azonosítható egymással.

"Láttuk, hogy Istent is úgy mutatja be a Biblia, mint aki gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst. Sok helyen olvashatunk erről az isteni magatartásról, az egyik legjellemzőbb példát azonban a Jelenések könyvében találhatjuk, ahol azt mondja el János, hogy Jézus gyűlöli ugyan a bűnösök cselekedeteit és a tanítását, de azt már nem mondja, hogy a bűnösöket is. “De az megvan benned, hogy a Nikolaiták cselekedeteit gyűlölöd, amelyeket én is gyűlölök... Így vannak nálad is , akik a Nikolaiták tanítását tartják, amit gyűlölök.” (Jel. 2,6. 15.).
Az ember nagyon sokszor nem azért követ el valamit, mert maga a cselekedet szerez neki örömöt. Sőt, gyakran gyötrelmet jelent számára az amit tesz, vádolja érte a lelkiismerete, és mégis teszi, mert tehetetlen és erőtlen annak a cselekedetének a vonzásával szemben. Pál apostol éppen ennek az embernek az állapotát írja le számunkra a rómaiakhoz írott levelében:”…gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de látok egy másik törvényt törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban” (Róm 7:22-23).
Az apostol azonban nemcsak ezt a tényt állapítja meg, hanem egy nagyon fontos dolgot ki is mond ebben a fejezetben. Egy olyan dolgot, amit evangéliumként, azaz örömhírként akar Isten velünk megismertetni. Leírja azt, ahogy az Isten tekinti és kezeli a bűnt és a bűnöst: “Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn” (Róm. 7,20).
Ha én már nem akarom tenni, és szabadulni szeretnék attól a cselekedettől, akkor abban már nincs benne az akaratom és a személyes döntésem. Ezért azt mondja Pál, hogy ebben az esetben nem én teszem már azt, hanem csak a bennem lakozó bűn, mert én már nem azonosulok vele, már nem adom hozzá a személyes döntésemet. Ezen az a körülmény sem változtat, hogy ebben a helyzetben még nem tudok uralkodni a régi megromlott természetem fölött, vagyis a bennem levő bűn fölött. De küzdök ellene, és nem nyugszom addig, amíg a szabadulás pillanata el nem érkezik számomra ebben a vonatkozásban is. Erről az isten kezét fogva vergődő emberről azt mondja az apostol, hogy “ha Krisztus ti bennetek van, akkor jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért” (Róm. 8,10.).
Isten tehát nem azonosítja minden esetben egymással a bűnt és a bűnöst. Az egyetlen remény számunkra éppen ez, hogy Isten így képes viszonyulni hozzánk bűnösökhöz. Ő tud bűnösként is szeretni bennünket, mert tudja, hogy nagyon sokszor csak áldozatai vagyunk a bűnnek, de már nincs benne az akaratunk.
Társas kapcsolatainkban nekünk is meg kellene tanulnunk Jézustól azt, hogy miként viszonyuljunk azokhoz, akiket cselekedeteik miatt egyébként nehezen tudunk szeretni. Jézus arra akar tanítani, hogy “szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket” (Jn 15:12). Ő nem azért szeret bennünket, mert mi mindig olyan szeretetre méltók vagyunk. Nem azért szeret, mert mi előbb szerettük Őt, és cserébe Ő is viszonozza a szeretetünket. Ő már akkor is szeretett bennünket, amikor még a bűn szeretete miatt még ellenségei voltunk.

Jézustól tehát azt kell megtanulnunk, hogy az “embert” szeressük, függetlenül a cselekedeteitől. Az Isten szerinti szeretet ugyanis nem egy bizonyos cselekedet vagy viszonyulási mód, hanem egy belső állapot. Igaz ugyan, hogy tudunk olyat tenni, vagy esetenként úgy viselkedni, ami a külső szemlélő számára szeretetnek tűnik, csakhogy a szeretet nem egy alkalmi cselekedet, hanem életelv, ezért az egyformán nyilatkozik meg minden nap. Ugyanakkor sohasem egy koncentrált figyelem eredményeként jön létre, hanem egy természetes folyamat megnyilatkozásaként.
Mivel a környezetünkben mindenhol ennek az ellenkezőjét látjuk, ezért különböző kérdések merülnek fel bennünk: Mit tehetünk, hogy a mi életünkben ez másként legyen? Valóban megvalósítható ez társas kapcsolatainkban? Jézus nélkül csak ideig-óráig tartó szeretet létezik, csak olyan szeretet, amely a körülmények függvénye. Viszont Jézussal együtt élve a bennünk levő szeretet mindig mélyülni fog, és egyre tartalmasabbá válik. “És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig” (Eféz. 3,19.).