„Ekkor Jézus így
szólt: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: »Atyánk, legyen szent a Te
neved! Jöjjön el a királyságod! Add meg nekünk a kenyerünket minden nap!
Bocsásd meg a bűneinket, ahogyan mi is megbocsátunk azoknak, akik
rosszat tesznek nekünk! Ne engedd, hogy kísértésbe essünk!«
Lukács 11:2-4. (WBTC)
Ahogy az Úr imáját elolvastam, újra meg újra az jutott eszembe, hogy ez az ima a tökéletes szeretetről szól.
- Mivel szeretem Istent, szeretném különösen tiszteletben tartani az Ő nevét.
- Mivel szeretem Őt, alig várom, hogy találkozzam Vele – jöjjön el országod már!
- Mivel szeretem Őt, rá merem bízni napi gondjaimat, tudom, Ő megadja a napi kenyeremet.
- Bocsásd
meg bűneinket, ahogy mi is megbocsátunk… Hát ez aztán az ellenségem
szeretetét igényli tőlem. Ezen az utóbbi időben nagyon sokat
gondolkodtam, és leírtam, ami ezzel a szeretettel, megbocsátással
kapcsolatban eszembe jutott.
Én mindenkit szeretek!
Te meg ezt el is hiszed, ugye?
Egyik reggel a jó Isten különösen elém helyezett egy Igét.
„Egymást tiszta szívből, buzgón szeressétek!”
Ízlelgettem a szavakat. „Egymást” És már soroltam is magamban jó ismerőseimet, barátaimat, és nyugtáztam: szeretem őket.
De valahogy mégsem lettem nyugodt.
Valóban, tiszta szívből szeretek?
És akkor egy rettentő dolog történt.
Sorban
jöttek elém az én drága testvéreim a gyülekezetből, régebbi és nem túl
régi barátaim, sőt még rokonaim is – akiket bizony – Uram Te is tudod –
hogy nem lehet szeretni.
Mert
az egyik elhagyott a bajban, a másik melldöngető, a következő semmibe
vesz Téged Uram, az azt követő meg lenéz engem. És hát megdöbbentem.
Hogy lehet az, hogy ennyi embert igaziból NEM is szeretek?!
Mit tegyek Uram?
És mintha csak azonnal jött volna az agyamba egy nagyon-nagyon halk válasz. Két dolgot kért tőlem az én Mesterem:
1.) Kezdjek
értük imádkozni. Név szerint! Ne azért, hogy változzanak meg, hanem
azért, hogy Isten árassza rájuk gazdagon az Ő áldását!
2.) A
másik; engedjem, hogy Isten rajtam keresztül szerethesse őket. Hogy egy
csatorna legyek – a szeretet csatornája. Ne törődjek
jellemfogyatékosságaikkal, hibáikkal.
Csak engedjem el magam és figyeljem Isten átáramló szeretetét feléjük.
És tudod mi történt?
Abban
a percben, amikor elkezdtem név- és személy szerint a nem-nagyon-
szeretem barátaimért imádkozni, valami megváltozott. A szemüvegem
foncsora. Már nemcsak szürkén láttam, hanem kezdett kivilágosodni; néhol
kis narancssárga és halványzöld szín kúszott a látóterembe. A remény
színei.
Még
nem tökéletes, de naponta megpróbálom. Odaállok a nevekkel Isten
tárháza elé, hogy áldást kérjek. Aztán megyek az élő csatorna-készítő
angyalokhoz. Ott is sorban állok.
Mert szeretném!
Mert akarom!
Mert szeretni akarok!
Téged is hívlak. Gyere! Álljunk együtt a sorba! Mert tiszta szívből szeretlek!
Kommentáld!