A jótettek jutalma

„A jó
cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg
nem lankadunk.”

Galátziabeliekhez írt
levél 6. fejezet 9. vers




Bármilyen gonosz legyen is a bennünket körülvevő világ, a legtöbb szülő mégiscsak jóra próbálja nevelni csemetéit: „Ha jó leszel, kapsz egy cukrot, vagy csokit. Ha jól viselkedsz, megveszem neked azt a játékot.”




Így
próbálnak felkészíteni arra, hogy minden cselekedetünknek következménye van és
kitörölhetetlenül hordoznunk kell lelki és testi lenyomatait. Ahogy Pál is
írja: „amit vet az ember, azt aratándja is” (7. vers)




De
álljunk csak meg egy pillanatra! Mert az elmélet, miszerint a jóért mindig jó
jár, a rosszért pedig rossz, látszólag éles ellentétben áll a gyakorlattal. Mondhatnánk
a valóság nem ilyen fekete-fehér.




Jót
akarunk és jót teszünk, de nemhogy megköszönné a másik, sőt rosszal fizet
mindezért. Hogy is van ez?




Jézus
életét tanulmányozva még hangsúlyosabbá válik ez a kérdés. Pedig az Ő élete tényleg
arról szólt, hogy: „széjjeljárt jót tévén” (Apcsel. 10:38) És mi volt a fizetség
az ember részéről? Meg nem értés, hitetlenség, töviskorona, kereszt, fájdalom,
halál…




Mintha
csak Krisztusról írná Albert Schweitzer: „Aki céljául tűzi ki,
hogy jót tesz, annak nem szabad arra várnia, hogy ezért az emberek majd
eltakarítják útjából a köveket. Ellenkezőleg arra készüljön fel, hogy köveket
hengerítenek útjába.”




De nem volt az a kő,
mely Jézus útját állhatta volna. A feltámadás hajnaláig, az addig hiábavalónak
tűnő tökéletes élet elnyerte jutalmát: téged és engem.




Ezért a jutalom
tekintetében is igaz az apostol tanácsa:




„Az
odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti éltetek
el van rejtve együtt a Krisztussal az Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelen,
akkor majd ti is, Ő vele együtt, megjelentek dicsőségben.” (Kol.3:2-4)