A bátyám és én a nagymamámnál voltunk, hátul játszottunk a pajta mellett.

Mindketten nyugodtnak tűntünk, és csendben játszottunk, míg nem egy darázs megszúrta a bátyámat. Ekkor olyan jelenetet rendezett, ami nagyon nevetségesnek tűnt a számomra – addig, míg a darázs egy társa engem is megtalált! És amit az előbb még nevetségesnek tartottam, azt tettem én is. Életünkben nem adtunk még elő olyan duettet, mint az volt!

Az, ahogy a válságra reagálunk, nem idéz elő semmilyen változást. Ez csupán nyilvánvalóvá teszi, hogy mi van bennünk. Általában a krízis felgyorsítja az egyén haladását abba az irányba, amerre már elindult. Ha hegynek felfelé haladsz, és elbotlasz, elesel, amikor újra lábra állsz, rendszerint egy-két lépést hátrébb kerülsz attól, ahol akkor voltál, mikor elestél. Ha lefelé tartasz egy hegyről, és elesel, amikor felkelsz, néhány lépéssel lejjebb találod magad. A bukás pillanatában egyszerűen csak távolabb kerülsz azon az ösvényen, amelyen már elindultál.

Isten világosan szeretné tudomásunkra hozni, hogy ha a rossz irányba haladunk. Ha valamilyen válságba kerülünk, és nem fedi fel, merre tartunk igazán, hanem még nagyobb lendületet ad nekünk abba az irányba, Isten kegyelme megállíthat minket, hogy keressük Isten hatalmát, ami eltéríthet irányunkból. Bármilyen változás, ami már a válság után jön, nem felesleges.

Ezért ritka, ha egyáltalán van ilyen - a halálos ágyon való őszinte bűnbánat. Ha van valami, ami valódi krízist jelent, az a halál, amikor a halál és az öröklét valahogy találkozik. Ha a válság felfedi, hogy milyen is vagy valójában, de nem változtat meg, ha nincs azután idő a változásra, akkor hogyan hagyhatnánk, hogy a halálos ágyon történt megtérés mentsen meg, amikor az egy szélsőséges kivétel?

„Bátorság, kitartás, hit és fenntartás nélküli bizalom Isten megmentő hatalmába, nem jön az egyik pillanatról a másikra. Ezek a mennyei tulajdonságok évek tapasztalata által szerezhetők meg.” (Christian Experience and Teachings, 188./oldal.) Időbe telik az emberit istenivé formálni. Isten szeretetének egy másik képét mutatja nekünk, hogy engedi a kisebb fuvallatokat életünkben, hogy lássuk magunkat és legyen lehetőségünk a nagyobb viharokra felkészülni, keresve egy olyan kapcsolatot Vele, ami nem félelmen, hanem szereteten alapul.
(Morris L. Venden: A működő hit c.k. 143./old.)