"Érdekes, hogy a félelmet nem kellett megtanulnunk, hiszen ösztönösen bennünk volt. Gyerekkorunkban féltünk a sötétben, az egyedülléttől és még sok dologtól. Milyen csodás érzés volt az, amikor a félelmek közepette valaki ezt mondta: Itt vagyok! Ha ez elhangzott, tudtuk, hogy biztonságban léphetünk előre, mert nincs mitől félnünk. Így a félelemnek köszönhetően -ha szabad így fogalmaznom- megtanultunk bízni Istenben. Egyik helyen az ige így fogalmaz: "Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni." (Zsoltárok 118:8). Meg kell tanulnunk alkalmazni a fenti igét, hiszen egyedül Isten az, aki mindig mellettünk van. Benne bízhatunk, mert soha nem fogunk csalódni.
Sokszor megtapasztaltam már a csalódás érzését, mert túlságosan megbíztam az emberekben, így nem kértem Istentől az útbaigazítást.
Te voltál már így? Nem volt kellemes érzés, de sokat tanultam belőle. Ahelyett, hogy sajnáltattam magam elkezdtem tanulmányozni az igét. Így megtaláltam azt, amire szükségem volt, mégpedig a bizalmat Isten iránt.
Lehet élni félelemmel, Isten nélkül, vagy bátran Istennel. Mi döntünk! A kettő közül melyik van jelenleg az életünkben?
Kedves testvérem, az nem elég, ha naponta pár perc alatt elolvasod az kis útravalót, de Isten nem él a szívedben.
Szükségünk van arra, hogy mellettünk legyen, és azt mondja: "Itt vagyok", de ezt csak úgy lehet elérni, ha időt szakítunk rá, olvassuk az igét, imádkozunk, és állandóan Rá figyelünk, még az egyszerű munkánknál is.
A félelem nem Istentől származik, mert "Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." (2Tim. 1:7)
Tehát kaptunk elegendő erőt, hogy kitartóan célba érjünk; elegendő szeretetet, hogy mindenkit szeressünk; józanságot, hogy a bizalom szempontjából Isten mellett döntsünk."