Legyél világosság a környezetedben

"Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak."

(Mát. 5,14–15.)



„Krisztus együttérzéssel munkálkodott az emberek jólétéért, szívén hordta érdekeiket. Kövessék az ő példáját mindazok, akik az Igét prédikálják és azok is, akik az ő kegyelmének evangéliumát elfogadták. Ne vonjuk ki magunkat a társas érintkezésből, ne zárkózzunk el embertársainktól. Minden társadalmi osztályhoz hozzá kell férkőznünk, még pedig ott, ahol találhatók. Ritka az az eset, hogy a saját elhatározásukból felkeresnek. Ne gondoljuk azt, hogy Isten igazsága csak a szószékről érheti el az emberi szíveket. Más munkaterület is van, amely egyszerűbb, de éppolyan gyümölcsöző. Ez a… vendéglátó ház és a szívélyes, társas együttlét…
Akik úgy akarják megtartani a vallásukat, hogy kőfalak közé rejtik, azok a jó cselekedetek drága alkalmait veszítik el és hagyják kihasználatlanul. Társas érintkezés útján jut el a világhoz Isten országának üzenete. Mindenki, aki isteni világosságot nyert, törekedjék eloszlatni azoknak a lelki homályát, akik még nem ismerik az élet Világosságát.” (JÉ, A kánai menyegző c. fejezetből)

Válasz

A szándékában tiszta beszéd

"Legyen a ti beszédetek: Igen, igen, nem nem, ami pedig ezeken felül van, az a gonosztól van."

(Mát. 5,37.)



„Irtózattal gondolunk az emberevőre… De vajon nem rettenetesebb-e a barbár szokásnál az a fajta emberevés, amelyet embertársaink indítékainak félreismerésével, jó hírnevük befeketítésével, jellemük kritizálásával követünk el? Tanulják meg a gyermekek és ifjak, mit mond Isten ezekről a dolgokról: »Élet és halál van a nyelv hatalmában…« (Péld. 18,21.). A Szentírás egy osztályba sorolja a rágalmazókat és pletykálkodókat azokkal, akik »istengyűlölők… rosszban mesterkedők…« (Róm. 1,29–31.). Isten Igéje kárhoztatja azokat a kifejezéseket és szólásmódokat, amelyek a közönségesség határához közelítenek. Kárhoztatja a csalfa bókokat, a hízelgést, az igazság megkerülését, a túlzásokat és a hamis beszédet, amelyek megszokottak az üzleti világban és a társadalomban…
A pletykálkodással közeli rokon a rejtett utalás, a ravasz, burkolt célzás, amivel a tisztátalan szívű igyekszik sejtetni azt a gonoszt, amelyet nem mer nyíltan kimondani… Nincs talán még egy olyan hiba a nyelv, a beszéd használatában, ami felett fiatal és öreg könnyebben siklanék el, mint az elhamarkodott, türelmetlen beszéd. Azt gondolják, hogy elegendő mentség számukra az, ha így szólnak: »Kijöttem a sodromból. Nem úgy gondoltam a valóságban, ahogyan mondtam«. Isten Igéje azonban nem veszi olyan könnyen ezt a hibát, mert így int bennünket: »Láttál-e a beszédeiben hirtelenkedő embert? A bolond felől több reménység van, hogynem afelől« (Péld. 29,20.).” (Nevelés, Tanítási módszerek c. fejezetből)

Válasz

A mesterkélt élet veszélyei

"Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elmétek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata."

(Róm. 12,2.)



„Kevés rossztól kell jobban rettegnünk, mint a tétlenségtől és céltalanságtól. Mégis a legtöbb atlétikai sport olyan hatású, hogy komoly aggodalmat okoz azoknak, akik az ifjúság jólétét a szívükön viselik… A sok időt lefoglaló játékok elvonják a fiatalok gondolatait a tanulmányaiktól. Nem segítik az ifjúságot abban, hogy felkészüljenek az élet komoly, gyakorlati munkájára. Befolyásuk nem teszi őket belsőleg kifinomulttá, nagylelkűvé vagy igazán férfiassá. Vannak olyan atlétikai játékok, amelyek nem durvák, de mégis kifogásolhatók, mert túlzásba viszik őket. Felfokozzák az ifjúságban az élvezetek és az izgalmak szeretetét, táplálják bennük a hasznos munka iránti ellenszenvet, és azt a hajlandóságot, hogy elkerüljék az élet kötelességeit és felelősségét. Megsemmisítik bennük az élet józan valósága és csendes örömei iránti szeretetet…
Azoknak az embereknek, akik Isten irányítása alatt álltak ifjúkorban, nagyon egyszerű volt az élete. A természet közelében éltek. A gyermekek részt vettek szüleik munkájában, szemlélték a természet szépségeit és titkait. Az erdők és mezők csendjében elmélkedtek azokról a fenséges igazságokról, amelyeket a későbbiekben szent megbízatásként adtak tovább nemzedékről nemzedékre. Az ilyen nevelés erős jellemű embereket formált. Korunkban az élet elfajult, mesterkéltté vált. Igaz, hogy nem térhetünk vissza a régi idők egyszerű szokásaihoz, de példát vehetünk róluk…” (Nevelés, Az üdülés c. fejezetből)

Válasz

A mértéktelenség, mint ellenség

"Mindaz pedig, aki a pályafutásban tusakodik, mindenben önuralmat gyakorol."

(I. Kor. 9,25.)



„Minden tanulónak meg kell értenie az egyszerű életmód és az emelkedett gondolkodás közötti kapcsolatot. Rajtunk múlik, hogy testünk vagy a lelkünk uralja-e az életünket. Senki se sajnáljon semmi fáradságot, annak érdekében, hogy megismerje azokat az erőket, amelyekkel szembe kell szállnia, és azokat a befolyásokat, amelyek kialakítják jellemét és sorsát. A mértéktelenség olyan ellenség, amely ellen mindnyájunknak védekeznünk kell… Korán meg kell alapoznunk az önuralom szokását. Véssük az ifjúság lelkébe azt az alapelvet, hogy uralkodóvá, nem pedig rabszolgává kell lenniük! Isten uralkodókká tette őket a tulajdon szervezetük birodalmában, gyakorolniuk kell tehát a menny által nyert királyságukat. Ha hűségesen közvetítjük ezeket a tanításokat, az eredmények messze túlnőnek az ifjúság körén. Olyan befolyások áradnak szét ezáltal, amelyek a romlás szélén álló emberek ezreit fogják megmenteni…
Az életünk minden területén gyakorolt mértékletességnek és rendszerességnek csodálatos hatalma van, amely erősebb mint a bennünket körülvevő lehetőségek vagy a saját, természetes adottságaink és hozzásegít bennünket a derűs életszemlélethez, ami oly sokat számít életutunk megkönnyítése szempontjából.” (Nevelés, Mértékletesség és étrend c. fejezetből)

Válasz

Az Isten előtt kedves istentisztelet

"A tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten, az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól."

(Jak. 1,27.)



„Sokan a feladataikat két csoportra osztják. Az egyik a nagy dolgokból áll, amelyeket Isten törvénye szabályoz. A másik az úgynevezett apróságokból, amelyekben nem érvényesítik a »szeresd felebarátodat, mint magadat« parancsot. A hangulatuk dönti el, hogy mit tegyenek. Ezért jellemük eltorzul, és Krisztus vallását hamis színben tüntetik fel. Sokan méltóságon alulinak tartják, hogy segítsenek a szenvedő emberen… Úgy vélik, hogy ők valamilyen jelentős vállalkozás támogatásával viszik előre Isten ügyét. Úgy érzik, hogy olyan nagyszerű feladatot teljesítenek, amelyet nem lehet abbahagyni a szűkölködők és lesújtottak miatt. Allítólagos nagy feladatuk végzése közben esetleg még sanyargatják is a szegényeket. Nehéz körülményeket teremtenek a számukra, megfosztva őket jogaiktól, vagy semmibevéve a problémáikat. Mindezt jogosnak érzik, hiszen véleményük szerint ők Krisztus ügyét viszik előbbre.
Sokan elnézik testvéreik vagy felebarátaik mostoha körülményeit anélkül, hogy segítenének rajtuk. Azt gondolják, hogy ha a kereszténységüket megvallják, akkor képviselhetik Krisztust ridegen és önzően is. Krisztus e névleges szolgái a valóságban nem az ő munkatársai… Isten igazságának alig van hatása a világra, pedig nagy befolyást kellene árasztania a Krisztust követők által. Mondhatjuk, hogy mi követjük Krisztust, állíthatjuk, hogy hiszünk az Ige minden igazságában, de mindez nem sokat használ felebarátainknak, ha a mindennapi életünk nem tükrözi vallásos meggyőződésünket. Hitvallásunkkal ha mégúgy hangoztatjuk is, nem mentünk meg senkit, sem magunkat, sem embertársainkat… Önző élettel nem lehet Isten ügyét szolgálni. Isten ügye az elnyomottak és a szegények ügye…
Az istenfélelem alapja a szeretet… Ez a lelkület pedig nem alakul ki bennünk pusztán azzal, hogy megpróbálunk szeretni másokat. Krisztus szeretetének a szívünkben kell élnie. Amikor az énünk feloldódik Krisztusban, a szeretet akaratlanul is kiárad belőlünk. A keresztény jelleme akkor jut el a tökéletességre, amikor benső énje állandóan arra készteti, hogy másokon segítsen.” (KP, Ki az én felebarátom c. fejezetből)

Válasz

A megbocsátás isteni módja és mértéke

"Őrizzétek meg magatokat! Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, dorgáld meg őt, és ha megtér, bocsáss meg néki! Ha egy nap hétszer vétkezik ellened, hétszer tehozzád tér, mondván megbántam, megbocsáss néki!"

(Luk. 17,3–4.)



„Nagyon sokszor ingerli a sértettet az ellene újból és újból vétkező ismételt bűnvallomása. Úgy gondolja, hogy már éppen elégszer megbocsátott. A Megváltó azonban világosan szólt arról, hogy miként kell bánni a vétkezőkkel: …Ha a testvéred vétkezik, bocsáss meg neki! Amikor meg akarja vallani neked bűnét, ne mondd, hogy nem hiszel az alázatosságában, sem bűnvallomása őszinteségében! Mi jogon ítélkezel fölötte, mintha olvasnál a szívében?… Mindnyájan Isten ingyen kegyelmének köszönhetünk mindent… A Megváltó kegyelemből váltott meg és teremtett újjá bennünket. Kegyelemből tett örököstársaivá. Ezt a kegyelmet kell tanúsítanunk nekünk is mások iránt.
Ne engedjük, hogy a tévelygők elcsüggedjenek! Ne tűrjünk meg magunkban farizeusi szigort… Ne adjunk helyet a keserű gúnynak szívünkben. Beszédünkben még csak nyoma se legyen a megvetésnek. Egyetlen szavunkkal, vagy részvétlen, gyanakvó és bizalmatlan viselkedésünkkel pusztulásba sodorhatunk valakit…
Semmi sem igazolja az engesztelhetetlen lelkületet… Az az irgalom és az a szerető gondoskodás, amely Krisztus életében megmutatkozott, látható lesz mindazokban, akik részesültek az ő kegyelmében. »Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé« (Róm. 8,9.). Az ilyen ember számára Isten idegen, alkalmatlan arra, hogy együtt legyen vele az örökkévalóságban. Lehetséges, hogy Isten valamikor megbocsátott neki, irgalmatlansága azonban azt bizonyítja, hogy elfordult az ő megbocsátó szeretetétől. Eltávolodott tőle, és ugyanolyan állapotba került, mint amilyenben volt, még Isten megbocsátását megelőzően. Megtagadta bűnbánatát, és úgy terhelik a bűnei, mintha sohasem bánta volna meg őket.” (

Válasz

Aki Istentől született, nem önigazult

"Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született, és mindaz, aki szereti a szülőt, azt is szereti, aki attól született."

(I. Ján. 5,1.)



„Az önigazultság nemcsak arra készteti az embert, hogy hamis színben tüntesse fel Istent, hanem arra is, hogy felebarátaival szemben szeretetlen és gáncsoskodó legyen. Krisztus példázatában az önző, irigy idősebb fiú leste az alkalmat, hogy bírálja testvérét. Minden tévedését, hibás lépését eltúlozta. Így próbálta igazolni saját engesztelhetetlenségét. Ma sokan ugyanezt teszik. Amikor valaki először veszi fel a harcot a kísértések özöne ellen, ridegen becsmérlik. Isten gyermekeinek mondják magukat, de Sátán szellemében járnak el. Felebarátaikkal szembeni magatartásuk miatt nem sugározhat rájuk fény Istentől…
Ha felismered, hogy bűnös vagy, és tudod, hogy téged is csak mennyei Atyád szeretete mentett meg, akkor mélységesen szánod a bűnben szenvedőket. Ha az önzés jege leolvad szívedről, úgy fogsz érezni, mint Ő: osztozol az elveszettek megmentése felett érzett örömében. Ha Isten gyermeke vagy, így gondolkozol: a »te testvéred« az, aki »meghalt, és feltámadott, elveszett, és megtaláltatott…« Ha nem vállalsz közösséget vele, akkor csak béres vagy a háziak között, nem pedig gyermek Isten családjában. Az öröm akkor sem szűnik meg, ha te nem mész üdvözölni az elveszett testvéredet. A hazatérőnek meglesz a helye az Atya mellett az ő szolgálatában. Akinek sok bűnét bocsátotta meg Isten, az nagyon szeret. Te pedig kint maradsz a sötétben. Mert »aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent, mert az Isten szeretet« (I. Ján. 4,8.).” (KP, A tékozló hazatalált c. fejezetből)

Válasz

Krisztusért és az evangéliumért

"Sőt, amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek… Mert senki se szenvedjen közületek mint gyilkos, vagy tolvaj, vagy gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó. Ha pedig mint keresztény szenved, ne szégyellje, sőt dicsőítse azért az Istent."

(I. Pét. 4,13. 15–16.)



„Azokról, »…akik Istent szeretik…, akik az ő végzése szerint elhívottak« (Róm. 8,28.), a Biblia feltárja szenvedéseik jó szolgálatának egy magasabb fokú következményét. »…Ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok« (Ésa. 43,12.). Tanúi, annak, hogy ő jó, hogy az ő jósága mindenek felett áll. »…Látványossága lettünk a világnak, mind az angyaloknak, mind az embereknek« (I. Kor. 4,9.).
Isten országának alapelve az önzetlenség, amelyet Sátán gyűlöl, sőt létezését is tagadja. A nagy küzdelem kezdetétől fogva azt igyekezett bebizonyítani, hogy Isten cselekedeteinek az indítórugói önzőek. Krisztusnak és mindazoknak, akik az ő nevét viselik, az a feladatuk, hogy megcáfolják Sátánnak ezt az állítását. Jézus azért jött le a mennyből emberi testben, hogy a saját életével szemléltesse az önzetlenséget. Mindazoknak, akik elfogadják ezt az alapelvet, Isten munkatársaivá kell lenniük, hogy a gyakorlati életükkel mutassák meg az önzetlenség és az önfeláldozás elvét. Az igazságot önmagáért kell választanunk. Helyt kell állnunk az igazságért szenvedés és áldozat árán is, mert »…ez az Úr szolgáinak öröksége, és az ő igazságuk, amely tőlem van, így szól az Úr« (Ésa. 54,17.).” (Nevelés, Bibliai életrajzok c. fejezetből)

Válasz

Istennek hozzánk intézett beszéde

"Istennek teljes beszéde igen tiszta, pajzs az ahhoz folyamodóknak."

(Péld. 30,5.)



„Minden embernek megvan az a kiváltsága, hogy hozzájusson a Bibliához, Isten Igéjéhez. Isten így szól: »Kiálts hozzám és megfelelek, nagy dolgokat mondok néked, megfoghatatlanokat, amelyeket nem tudsz« (Jer. 33,3.).
Isten Igéjével a kezében minden ember közösségben maradhat Istennel – bárhova sodorja is a sors –, ha maga is úgy akarja. A Szentírás lapjain beszélgetést folytathat az emberiség legnemesebb képviselőivel, és hallgathatja az Örökkévaló szavát, amint az emberekhez szól. Ha tanulmányozza Isten bölcsességének és szeretetének mélységes titkait, »amelyekbe angyalok vágyakoznak betekinteni« (I. Pét. 1,12.), akkor közösségben lehet Istennel. Követheti a mennyei Tanító lábnyomát. Ugyanúgy hallgathatja szavait, mint amikor egykor a hegyen, vagy a tengerparton tanított. Elmondhatja a föld megszomorodottjainak és megkísértettjeinek a reménység és szentség utáni vágyakozás gondolatait. Ezáltal ő maga is mind szorosabb kapcsolatba kerül Istennel. Énokhhoz hasonlóan – aki Istennel járt – mindig közelebb jut az örökkévaló világ küszöbéhez, míg végül megnyílnak előtte annak kapui és beléphet oda. Nem érzi majd magát ott idegennek. Meghallja láthatatlan földi társainak, a Bibliából megismert szent embereknek hangját, akik üdvözölve fogadják őt. Ugyanazok a hangok köszöntik ott, amelyeket megismert és megszeretett már itt e földön. Akik Isten Igéje által a földi életük folyamán is közösségben éltek a mennyel, azok otthonosan fogják érezni magukat a mennyei világban.” (Nevelés, Szellemi és lelki műveltség c. fejezetből)

Válasz

Isten oltalmazó és megtartó kegyelme

"Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy."

(Zsolt. 23,4.)



„Dávid egyenes volt…, éppen ezzel nyerte meg a nép tetszését. A megkísértés idején azonban kitűnt, hogy ő is csak egy gyenge ember. Bujdosása közben mindenkiben kémet és árulót látott. Pedig akkor is nagy veszélyben volt, amikor Isten nevében legyőzte Góliátot. Akkor hitt Istenben, és az ő nevében indult a harcra. De most, hogy érdemtelenül üldözték, annyira megzavarodott, hogy csaknem szem elől tévesztette mennyei Atyját.
Tapasztalatai azonban bölccsé tették, meggyőzték gyengeségéről és az Istenhez való ragaszkodás szükségességéről. Ó, milyen boldogító, milyen értékes Isten Szentlelkének a közelsége, amikor kétségbeesett lelkekhez hajol le, gyengéket erősít és csüggedteket emel fel! Ó, milyen könyörülő Isten a mi Atyánk, aki nem veti el, nem hagyja magára a tévelygőt, hanem szeretettel és együttérzéssel közeledik hozzá…
Ha sötét fellegek vesznek körül bennünket, ha isteni vezetésre és világosságra van szükségünk, nézzünk fel! A sötétségen túl világosság van! Dávidnak sem lett volna szabad egy pillanatig sem kételkednie Istenben. Minden oka meg volt arra, hogy higgyen benne, hiszen Isten felkentje volt. A veszélyben az ő angyalai őrködtek felette, bátorsággal és csodálatos képességekkel volt felruházva, és ha felül tud emelkedni helyzetén, ha a bajok mögött meglátja Isten hatalmát, akkor békességet nyert volna a halál árnyékában is.” (PP, A menekülő Dávid c. fejezetből)

Válasz