„Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban.”

Máté evangéliuma 5:14-15

Gondolkodtatok-e már azon, vajon miért hasonlítja Jézus a keresztény embert a világossághoz? Íme néhány ötlet:

· A világosságot nem lehet elrejteni. Felhívja magára a figyelmet. A jó keresztény is úgy él, hogy környezetében felfigyelnek rá.

· A világosság vonzó. Azok, akik táboroztak már hegyekben, távol a civilizációtól, ahol nincs áram, tudják, hogy a tábortűz világosságának nehéz ellenállni. Ha világít, magához csalogat és meleget áraszt. Ilyen vonzásköre lehet egy kereszténynek is.

· A világosságnak életadó ereje van. Gondoljunk csak arra, amikor hosszas esőzés, borongós időjárás után kisüt a nap. Szinte életre kel a természet, csicseregnek a madarak, s a napsütés jókedvre derít bennünket. Az Istent követő ember is ilyen befolyást áraszthat maga körül: jó kedvre derítheti azokat, akikkel kapcsolatba kerül.

· A világosság biztonságérzetet nyújt. Sok régi történetet hallottunk már a világító tornyokról. A tengeren hajózóknak bizony nagyon sokat jelentett az, ha meglátták a világító tornyot. Tudták, hamarosan célba érnek. Keresztényként mi is lehetünk olyanok, mint egy világító torony: irányt mutathatunk és biztonságérzetet nyújthatunk.

· A világosság nem létezik önmagában. Valami táplálja. Mi keresztények tudjuk, hogy mindent, amink van, Istentől kaptunk. Ezért azzal, hogy világítunk, nem teszünk mást, minthogy felhívjuk az emberek figyelmét arra az „áramforrásra”, amiből a mi világosságunk táplálkozik.

· A világosságnak célja van. Ha este hazaérve belépünk a lakásba, felkapcsoljuk a villanyt, hogy lássunk. Ha bajban vagyunk, eltévedünk, akkor S.O.S. jeleket adhatunk egy hegytetőről lámpánkat használva. Ahogy a világosságnak legtöbb esetben célja van, úgy a keresztény élete is meghatározott cél felé halad: minden tettével azon van, hogy felkészüljön Istenével való találkozásra.

A kérdés ma reggel, hogy betöltjük-e ezt az Isten által nekünk szánt szerepet? Hogy világítunk? Mi az, amit megvilágít a reflektorunk? Istenre és az ő csodálatos dolgaira, végtelen szeretetére hívja fel a figyelmet, vagy pedig önmagunkat, elért eredményeinket, saját megvalósításainkat helyezzük reflektorfénybe?