Egy padon ülő férfi annyira búskomoran nézett ki, hogy egy rendőr úgy gondolta, meg kell vigasztalnia. „Valami baj van?” – kérdezte. „Igen – válaszolt a férfi. – Néhány hónapja meghalt a nagyapám, és rám hagyott 500 000 fontot és néhány olajkutat.” A rendőr csodálkozott: „Ez nem úgy hangzik, mint amin keseregni kellene.” „Igen, de még nem hallotta az egész történetet. A múlt hónapban a nagybátyám 1 000 000 fontot hagyott rám.” A rendőr megrázta a fejét: „Nem értem. Akkor miért olyan boldogtalan?” A férfi így válaszolt: „Ebben a hónapban még senki nem hagyott rám semmit.” Komolyra fordítva a szót, vannak olyan emberek, akik boldogtalanok, bármijük is van. A zsoltáros példát ad arra, hogyan győzhetjük le a hálátlan hozzáállást, és hogyan lehet hálás lelkületünk. „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” A hála és a megfelelő gondolkodásmód kéz a kézben járnak. Az emlékezet a dicsőítés katalizátora. A régi ének szavaival: „Vedd számon az áldást, nézd meg egyenként… lásd, az Úr kezéből mennyi jó is ért.” A zsoltáros három dologra biztat minket. Először, hogy gondoljunk arra, mit kaptunk Istentől: bocsánatot, gyógyulást, védelmet, szabadítást, szeretetet és együttérzést (ld. 1–5 versek). Másodszor, hogy gondoljunk arra, mit nem kaptunk meg Istentől: a büntetést, amit megérdemeltünk volna bűneink miatt (8–12 versek). Harmadszor gondoljunk arra, hogy mit fog még nekünk adni: „az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van” (17. vers). Isten elfogad, ha nem a saját teljesítményedben bízol, hanem abban, amit Krisztus elvégzett érted. Ezért minden reggel, amikor a tükörbe nézel, mondd ezt: „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!”