Az egyik legnagyobb vita, amit a Szentírásban feljegyeztek, minden idők legsikeresebb missziói csapatának két tagja között zajlott le: Pál és Barnabás között. Mi volt a vita tárgya? János Márk. Barnabás magával akarta őt vinni következő missziós útjukra, Pál viszont nem. Miért? Mert Pál nem vette jó néven, hogy János Márk szünetet akart tartani, hogy a családjával lehessen. (Néha előfordul, hogy a szenvedélyes, céltudatos emberek nem látják tisztán a dolgokat!) Később azonban Pálnak megváltozott a véleménye, és átgondolva a helyzetet, ezt írta: „Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott… Márkot vedd magad mellé, hozd el magaddal, mert hasznomra van a szolgálatban” (2Timóteus 4:10–11). Három fontos tanulság van ebben:

1) Mindenki megérdemel egy második lehetőséget. Elvégre Isten folyton új lehetőséget ad nekünk. Nos, előfordulhat, hogy csalódás ér, ha nagylelkű vagy valakivel, de ezt a kockázatot vállalnod kell, ha Krisztushoz akarsz hasonlítani.

2) Nem mindenki kapta ugyanazt az elhívást. Előfordulhat, hogy az, akinek a viselkedése zavar, nem arra kapott elhívást, amire te, vagy elhívása egyszerűen más módszerekre szól. Saját érdeklődési körödet sose tedd szereteted, elfogadásod és együttműködésed feltételévé.

3) Ne a legrosszabbat, hanem mindig a legjobbat keresd a másik emberben! A Bibliában azt olvassuk, hogy kincsünk cserépedényekben van (ld. 2Korinthus 4:7). Ez azt jelenti, hogy mindenkiben, akivel találkozol, van valamilyen „kincs”, még ha törékeny, földi cserépedényben van is az. Azt is jelenti, hogy kötelességünk a másikban ezt a kincset keresni és értékelni. Az emberek, ha érzik, hogy értékelik őket, általában igyekeznek felnőni az elvárásainkhoz.