A világ legvégén...

„A föld végéről kiáltok hozzád, mert elepedt a szívem. Vezess el engem a kősziklára, mert az igen magas nekem! Hiszen te vagy menedékem, erős bástyám az ellenség ellen.” Zsoltárok könyve 61:3-4

Tudom, nehéz hetet hagytál magad mögött. Munka reggeltől majdnem másnap reggelig. Kihívások, próbák, keresztutak, megfelelések és csalódások, öröm és bánat, a menni akarás és a kimerültség határa. Megpróbált az élet, de még mindig itt vagy, még küzdesz az életben maradásért. 

Lehet, hogy úgy érzed, a nehézségek a világ végére sodortak, távol az emberektől, mert úgysem ért meg senki. Mindenki csak a saját bölcsességét árasztja feléd, és senkinek nem jut eszébe, hogy neked egészen másra van szükséged: arra, hogy meghallgassanak, hogy együtt érezzenek, és néhány percre fogják be a szájukat. 

A világ végén vagy, távol már Istentől is, mert nem érted, és talán nem is akarod megérteni, mire volt jó, amin keresztül mentél, vagy amiben épp benne vagy. Nem érted, hogy miért enged meg bizonyos dolgokat veled kapcsolatban, és már nem is mered vagy nem akarod Őt megismerni.

És csak kiáltasz a föld végéről: Uram, halld meg hangomat! És Isten meghallja. Elvezet oda, ahova saját erődből soha nem juthatnál el,és menedéket biztosít a vihar idején. 

Nekem nem kell magyarázkodnod, hogy miért vagy olyan kimondhatatlanul fáradt, és, Istennek sem kell. Tudja, miken mész át, tudja, hogy talán kivetettnek érzed magad mindenhonnan, de utánad megy, és elvezet a hegy tetejére, ahova egyedül nem juthatnál. 

Ma reggel kiálts bátran Hozzá, legyél bárhol az életben! Higgy benne, hogy Ő válaszol, és nemsokára megláthatod a szikla tetejéről a tájat.

Sz.A.